Csak ülök szótlanul, bámulok ki a fejemből, és akaratlanul is potyognak a könnyeim. Siratom gyermekeim, unokáim, azok gyermekeinek és unokáinak életét, siratom hazámat, ezt a gyönyörű Magyarországot. Magamat nem siratom, inkább vádolom, mert annak, hogy így alakult, nekem is volt felelősségem.
Miért kellett ennek így történnie, miért hagytuk, hogy így legyen???!!!
2019. március idusán írom ezeket a sorokat. Az utcáról fegyverropogás, és robbanás zajai, segélykiáltások, jajgatások hallatszanak be a szobába, hangjuk ennek a kis országnak a végét jelentik nekem.
De hát hogyan is alakult ki ez a borzalom?
Nem is tudom pontosan megmondani, de úgy gondolom, alapvetően, az 1989-es nyakunkba szakadt függetlenséggel nem tudtunk mit kezdeni. A jobbítás helyett a hatalom birtoklása lett a fő cél, s azóta ez is maradt. Mert hiába beszélnek a médiában „ellenzékről”, ilyen nincs, csak a hatalom megszerzésére alakult új- és újabb harci csapatok, melyek csak szólamokat hangoztatnak, terveket a nép életének javítására, majd amikor, - még ha ideiglenesen is- nyernek, mindent elfelejtenek, csak a maguk gazdagodása a cél.
A konkrét baj a Fidesz 2010-es, kétharmados választási győzelmével tört felszínre. A legnagyobb baj, a nép megosztása, már évekkel korábban (a választások elvesztése után) elkezdődött. A Fidesz az utcára vitte az emberek egy részét, hidakat zártak le, csalással vádolták a nyerteseket, s kinyilvánították, hogy csak ők a magyarok, azok, akik a márciusi ünnepen túl is hordják a kokárdát, minél nagyobbat. Ezek a hatalomtól megrészegült „fiúk” 2010-től totális támadást indítottak a vesztesek, és sajnos a demokrácia ellen is. Hatalmas mennyiségű új törvényt alkottak,- persze főleg a kétharmadosokat, majd ha valamelyikbe egy kis hiba csúszott, másnap alkottak egy újat. Újraírták az Alkotmányt a kedvük szerint. Az összes fontos pozícióba a saját embereiket tették, s az egész gazdaságot uralták. Hiába volt közbeszerzési törvény, szinte csak meghívásos versenytárgyalások voltak, amit nemzetpolitikai érdekkel igazoltak, így már nem volt akadálya a saját híveknek elnyerni a munkákat. Az új földtörvénnyel-, és a trafiktörvénnyel újraélesztették a hűbérrendszert, „csókos” hűbérurak, haverok kapták a jó helyen lévő boltokat, földeket, és így létrejöttek a fideszes oligarchák, nagybirtokok. A munkások minimál- vagy közmunkabérrel való foglalkoztatásával létrehozták a legvadabb, kizsákmányoló kapitalizmust. A szakszervezetek vezetőit megvették, azóta munkássztrájk nem volt Magyarországon. Az előző években a fontosabb ünnepeken mindig volt vasutassztrájk, 2010-től mintha elvágták volna. A médiában maximum a pedagógus szakszervezet elnöke jelent meg nagyritkán, a nagyobb szakszervezetek vezetői visszavonulót fújtak, és elbújtak a nyilvánosság elől. Egyedül a rendőrök próbálkoztak valamiféle megmozdulással, amikor elvették tőlük (jogosan!) a kedvezményes nyugdíj lehetőségét, de azokat meg beosztották szolgálatra, amikorra tervezték a megmozdulást!!! Hatalmas munkanélküliség alakult ki, de ezzel együtt igazi félelem a munkahely elvesztésétől. Ez szinte minden munkavállalót engedelmes rabszolgává alakított át, aki meg a hatalom kegyeltje volt, az kérés nélkül eltávolította a kormányhoz nem hű embereket. Még jobban szétszakadt az ország. Családi, baráti kapcsolatok mentek tönkre az eltérő világnézet miatt. Átalakították a választási törvényt, a külföldiek szavazási rendszerét olyanra, ami csak nekik kedvezett, megkezdték a kettős állampolgárság adományozását (amiről később kiderült, hogy visszaélések sora az egész!!!), a választási kerületeket a Fidesz a maga képére, javára formálta. A főügyésznek a saját emberét tette, az Alkotmánybíróságon elérte, hogy 2015-re csak a saját emberei ültek benne ( persze ez bizonyítvány volt az emberek szemében a gátlástalanságra, az „ Orbán féle áldemokráciára „. A mind jobban kiterjedt világgazdasági válság már csak hab volt a tortán. A sok devizahiteles kölcsönfelvevő már nem tudta fizetni a Bankok által, akár a kamat,- akár a valuta átváltás emelkedésének rettentő csapását, s sorban vesztették el vagyonukat, tartalékjaikat, lakásukat. A kormány a 2014-es választás megnyerése után ígéretet tett, hogy még abban az évben rendezi a Bankok tisztességtelen eljárásait az adósokkal szemben, de ez csak tolódott tovább a különböző viszontperek miatt, éveken át. A legnagyobb bajt azonban az emberek nem vették észre, illetve látták, de csak nevetgéltek rajta, saját párttársai is. Lényegtelennek tartották, pedig ez lett a legfontosabb, mint később kiderült.
Talán egy kicsit gyanakodtak már, hogy valami nem stimmelhet a fiúval, amikor régi barátai üzleteit is lenyúlta, vagy lehetetlenné tette. Kimenekült az országból Demján Sándor, akitől a szövetkezeteket vette el, Gattyán György a szexpápa, Magyarország leggazdagabb embere, s megrendült Csányi Sándor OTP vezér monopóliuma is, majd Simicska Lajosra tette a kezét, illetve annak vagyonára.
Orbán észrevette, hogy az embereknek egy karakán, szókimondó, nemzeti érzelmű vezetőre van szükségük. Az elmúlt negyven-ötven év, szolgalelkűséget vert az emberekbe, birkák lettek, akiket terelgetni lehet akármerre. Nem hiába volt kedvenc olvasmánya a híres történelmi személyek, uralkodók élete. Sokat merített onnan a hatalom megszerzéséről, és a megtartásának finomságairól. Igazán zseniális azonban a kommunikációja volt. Senkivel nem vállalt nyilvános vitát, csak kijelentett, mint az uralkodók. Megfellebbezhetetlenül, ellentmondást nem tűrően. Szinte minden rosszat, amit a másik oldal rájuk olvasott, azonnal sikerként kommunikálták. Egy szóval sem védekeztek, hanem úgy tálalták, mint egy sikertörténetet. És a tömeg elhitte, mert el akarta hinni.
Egy új „Cézár”, egy új „Nero" egy új „Napóleon", egy új „Attila", egy új „Megváltó" nőtt ki a tömegből, s ez Orbán Viktor volt. A sok mameluk először örült, - mint ahogy a nép is szeret mindig valaki után menni -, hogy van, aki dönt helyettük, megmondja, merre menjünk, stb… De ő ettől a teljhatalomtól vérszemet kapott. Idáig is, a legkisebb ügyekben is csak ő dönthetett, de ez kevés volt neki, már nem volt megállás. Már nem csak Magyarországon akart történelmet írni, hanem európai- és világtörténelmi személyiség akart lenni.
S hitt is ebben, hogy ő erre van predesztinálva.
Ha valamire az egyik nap azt mondta fekete, akkor a média harsogta hogy fekete, de ha másnap ugyanerre azt mondta, hogy fehér, akkor a tömeg is azt mondta, hogy az fehér. Ha valaki ellenség volt az egyik nap, de a főnök másnap azt mondta, hogy már barát, akkor barát lett a hívei között. Ez csak megerősítette abban a hitében, hogy neki mindent szabad (talán még játszott is ezzel). Akik esetleg megpróbáltak szembeszállni vele, azt rövid időn belül eltávolította, vagy ráküldte az Adóhivatalt (az éppen esedékes vizsgálatra!!!), s akit azzal küldtek, hogy találjon, az talál is. Elvette a nyugdíjpénztárak vagyonát, elzabrálta a Takarék szövetkezeteket, a legsikeresebb vállalkozásokat, az EU támogatások elosztási, számítógépes rendszerét, illetve azt a céget, amely birtokolta ezt, így az EU pénzek felett is teljhatalmú úr lett. Amikor már az egész gazdaságot uralta, megszüntette a pártok állami támogatását. Ezzel megvalósult az amúgy is már annak tekinthető, egypártrendszer. Ami ugye mindenhol a Világon a totális diktatúrát jelenti!! Mivel minden párt, sőt egyes egyházak, szekták (Hit Gyülekezete) tagjai kötelesek a jövedelmük tíz százalékát a pártnak befizetni, a HÚH-nak (Hatalom Új Harcosai) – szándékosan nem használom az ellenzék szót, hiszen ezek hosszú éveken át csak a saját oldalukon belül tudtak harcolni -, egy fillérjük sem maradt kampányolni. Így, mivel a fideszes vállalkozásoké volt a gazdaság 95 %-a, csak ők tudtak reklámokat fizetni, vállalatokat bővíteni, médiákat venni, magyarul szinte csak nekik lett pénzük kampányra.
Azonban nem csak a két politikai pólus miatt szakadtak szét a családok, hanem a megélhetési kivándorlások miatt. Mostanra már megközelítette a kétmilliót a külföldre emigrálók (vagy csak munkát vállalók) száma, de amíg Orbán az első fecskéket kalandvágyóknak titulálta, később már rájött, hogy nem is olyan rossz, ha kimennek dolgozni azok, akiknek ő nem tudott munkahelyet teremteni. De akkor meg adózzuk meg őket!!! Kitalálta annak módját, de még azt is, hogy ne kelljen az itteni egészségügyi ellátást biztosítani a külföldön dolgozóknak!! A hosszabb ideig külföldön tartózkodóknak le kellett adni a személyes okmányukat, így korlátozta a hazai egészségügyi ellátásukat. Rájött, hogy neki csak jó, ha minél többen külföldön dolgoznak, mert azok alapvetően elégedetlenek vele, s így, hogy megváltoztatta a választási törvényt, jóval kevesebben tudnak majd ellene szavazni.
Amikor folyamatosan, lépcsőzetesen, majd egy csapásra 70 évre növelte a nyugdíjba vonulás korhatárát, majd megadóztatta a nyugdíjakat, a még megmaradt másfél millió nyugdíjasnál, és azok családtagjainál elpattant az első húr. 0rbán, már „uralkodása” kezdete óta azt harsogta álságosan, hogy dolgozzanak csak tovább a nyugdíjasok, - persze munka az nem volt -, sőt a munkáltatók az öregeket inkább kicserélték teherbíróbb fiatalokra. Az álláshirdetésekben alapszó volt a „ nagy terhelhetőség „. A tartalékjaikat felélték, a gyerekek sem tudtak rajtuk segíteni, mert nem volt munkájuk, gyógyszerre nem volt már pénz, így elpusztultak a szerencsétlenek.
Ez volt Orbán Taigetosza.
Szándékosan „megölték” az állami költségvetést csak terhelő öregeket, mivel már nem volt pénz az államkasszában a nyugdíjak kifizetésére. Az egészségügyet leépítették, a gyógyszereket, a WC papírt már évek óta a betegeknek kellett bevinni a kórházakba, a személyzet alig tudott foglalkozni a betegekkel, mivel az egészségügyi dolgozók 60 %-a kiment külföldre dolgozni 8-10-szeres fizetésért. A műtétekre annyit kellett várni, előjegyzéssel, hogy addigra, mire sorra került volna, a fele beteg meghalt.
Az emberekben csak nőtt az elégedetlenség, a feszültség, az egész politikai elit utálata, hiszen az úgynevezett „ellenzék” sem csinált semmit, hagyta, hogy Orbán rákja áttételeződjön az egész országra.
Az EU tagságunkat már felfüggesztette az EU, a forrásokat leállították, hiszen Orbán folyamatosan az EU ellen szónokolt, intézkedett, sőt nyíltan szembeszegült az EU által Oroszországgal szembeni szankciók végrehajtásának. Rossz lóra tett, mert Putyin őt semmibe sem vette. Egyszerűen lerohanta Ukrajnát, Magyarországnak maradt a menekültáradat, és csak bambán álltunk igazi szövetséges, segítőtárs nélkül, egyedül. Se ide, se oda nem tartoztunk, számkivetettek lettünk. Komoly európai, tengerentúli politikusok már évtizede nem jöttek Magyarországra, elszigetelődtünk, mindenki ellenség lett, aki a kritizálni merte a magyar „átalakulást”, akár az itthoni, akár a világsajtóban. Az egyetlen „ellenzékinek aposztrofált „TV adót, az RTL klubot, uszításért, és a kormány megdöntésére irányuló szervezkedés címszava alatt betiltották, a vezetőit börtönbe csukták, az adást megszüntették. Orbán pontosan tudta, hogy ha a Nyugat nem avatkozott be 1956-ban a magyar forradalom oldalán, s eltűrte Ukrajna lerohanását, akkor nem fog ide bejönni senki segíteni egy betiltott TV adónak. S igaza volt, senki nem jött ide. Ez igazolta őt, s megerősítette abban, hogy bármit, BÁRMIT megtehet, mindenféle következmények nélkül. Korlátozta az internet szolgáltatást, betiltott oldalakat, s elvitette a nyíltan ellenséges személyeket, lázításért. Hiába ágáltak, beadványokat írtak az ellenzékiek a választási csalás miatt, megint ő nyerte a választásokat, most már négyötöddel. Csökkenni kezdett a gázszolgáltatás, a paksi új erőmű építése el sem kezdődött, a szegénység nőtt, az emberek fagyoskodtak, és a 2018-as kemény tél után tavasszal elpattant a második húr is.
A kétségbeesett, elszegényedett, a politikusoktól megcsömörlött nép, változást követelve kivonult az utcára. A tömeg egyre csak nőtt-nőtt, vidékről is gyorsan feljöttek a hírre, és délutánra már vagy kétmillió ember szorongott az éppen ülésező Parlament épülete előtt, és a környező utcákban. Egy összetákolt dobogón először hangosbeszélőkön, majd hangszórókon skandálták a követeléseket. A provokátorok cigány- és zsidóellenes jelszavakat kiabáltak, majd valaki már az „Akasszuk fel őket” vezényszót adta ki, és a tömeg elindult befelé a Parlamentbe. A mozgalomnak nem volt igazi vezetője, így minden ötletszerűen zajlott. Ugyan Mesterházy és Bajnai is úgy gondolták, hogy eljött az ő idejük, de pillanatok alatt lerángatták mindkettőjüket a dobogóról, és a tömeg halálra taposta őket.
Az eseményekről csak a külföldi rádióadókból, illetve az internet egy részéről, vagy szájról-szájra tudtak az emberek értesülni, mivel a közszolgálati TV csak azt sugallta, hogy minden rendben, a kormány intézkedett a rend helyreállításában. Gyurcsánynak már több esze volt. Rögtön látta, hogy itt már eldurvultak a dolgok, és családjával egy magángépen Svájcba repült, ahol menedékjogot kért, és kapott.
Kövér azt gondolta, hogy az általa toborzott Parlamenti Őrség majd megvédi. Tévedett, s ez az életébe került, mert belelövetett a tömegbe. Ez csak olaj volt a tűzre. Orbán még statáriumot hirdetett, de ezt már senki nem tartotta be. A katonák, a rendőrök féltették életüket, s inkább átálltak a forradalmárok oldalára. Emlékeztek még a társaik szemében lévő rettegésre, amikor a csőcselék betört a TV székházba, és az ott szolgálatban lévő rendőrök letették a fegyvert. Egyedül Orbán magánhadserege, a TEK tartott ki legtovább, de egy-két áldozat után már ők is feladták. Az összes Fidesz vezetőt azonnal bebörtönözték, majd folyamatosan sorban jöttek az államtitkárok, polgármesterek, különböző média funkcionáriusok, bankárok, ügyészek, bírók. Mindenkitől elkobozták a vagyonát unoka szintig. A magánosított középületeket, volt gyári üdülőket, pártszékházakat, gyárakat, üzemeket újra államosították, s ezek jogtalan tulajdonosainak vagyonát elkobozták. Lázár Jánosnak valahonnan szereztek egy kalodát, majd az Országház előtti téren közszemlére tették azzal a felirattal, hogy „akinek negyven éves korára semmije sincs, az annyit is ér!!”. Semjén Zsoltot egy ló után kötötték, és elhúzták a román nagykövetségig, majd bedobták a kapun, emlékeztetve őt, és mindenkit a kézdivásárhelyi elmebeteg belovagolására.
A titkosított iratokat elővették, s kiderült, hogy az összes párt benne volt az olajmaffia ügyben, kivétel nélkül mindenki azon gazdagodott meg elsőre. Nyilvánossá tették végre a III/III ügynökök névsorát. Volt is meglepetés. Számszerűleg nem volt különbség a pártokban megbúvó volt ügynökök között, talán csak Jobbikban volt kevesebb. Ezért titkosították ezt is nagy egyetértésben a pártok annak idején.
A statárium ellenére (amit senki nem vett komolyan, mert nem volt rendfenntartó intézmény, erő) a boltokat kifosztották, élelmiszerhiány lépett fel, a közüzemek akadoztak, s tovább tartott a fagyoskodás. Nagy nehezen létrejött ugyan egy Ideiglenes Tanács, aki a nagyobb intézkedéseket meghozta, de a dolgok menetét már nem tudta befolyásolni. A szélsőjobboldali pártok, nemzeti gárdák úgy érezték eljött az ő idejük. Idáig is már jelentős tényezői voltak a legutóbbi választásoknak, mert rendcsinálást ígértek, elszámoltatást minden politikussal, s azok rokonaival szemben. Csak hát az elszámoltatás átcsapott pogromba. A zsidók és a cigányok második Exodusukat élték át. Menekült mindenki amerre látott, illetve, ahol befogadták. A cigányok már korábban eljátszották a becsületüket a világban (Kanada, Svédország, Franciaország), így őket senki nem akarta befogadni. Folyamatosan gyilkosságokról szóltak a hírek, de felelősöket soha nem találtak. A félelem lett teljesen úrrá az országon. Nem tudhatta senki, mikor fogják rá, hogy zsidó, vagy cigány.
A termelés leállt, csak a parasztok vetettek továbbra is, nevelték az állatokat, mert ők tudták, hogy enni mindig kell a népnek, és azt is, hogy mi nem ipari, hanem mezőgazdasági ország vagyunk, bármennyire igyekeztek is a politikusok ezt átalakítani.
Azonban a legnagyobb, visszafordíthatatlan baj megmaradt, és ez az ország egész jövőjét lehetetlenné tette. Többen azt gondolták, most, hogy a politikusokat lecsukták, elítélték, jöhet a nagy megbékélés ebben a megosztott országban, de nem így történt. A nem fideszes „győztesek” úgy érezték, hogy most aztán revansot vesznek azokon, akik őket semmibe sem vették, politikai okokból kirúgták a munkahelyeikről, megszakították a barátságokat velük, stb. , s miután előbb-utóbb ők kerültek pozícióba, ugyanazt csinálták a volt másként gondolkodókkal, mint azok korábban velük. A megosztottság talán még durvább, kibékíthetetlenebb lett, mint azelőtt. A győztesek is vesztesek lettek, csak még nem fogták fel elsőre.
A hatalom legkisebb formája is kifordította magukból az embereket.
Még hónapokkal a „forradalom” kitörése után is voltak utcai lövöldözések, hiszen a régi rendszer hívei nehezen viselték el a vereséget. Bíztak vezérük visszatérésében, de csak a következő év januárjáig. Az elsőként felállított Rögtönítélő Bíróság Orbán Viktort, nemzetellenes bűnök miatt kötél általi halálra ítélte, és milliós tömeg előtt, a befagyott Dunán álló jégtörő hajón, nyilvánosan felakasztották. Ez egyben enyhe célzás volt a közeljövőben tervezett Köztársasági Elnökké (Királlyá ??) választására.
Szegény, szegény Magyarország!!!
Utóirat: Ezt a tulajdonképpeni képzelt jóslatot azért írtam, mert nagyon aggódok Magyarországért. Remélem, a Fidesz mostani hívei közül is majd sokan elgondolkodnak a leírtakon, a józan eszük fölébe kerekedik az elvakultságuknak, legalább egy kicsit elgondolkoznak, nem is azon, hogy a Vezérük miért változtatja meg a véleményét, álláspontját, komoly dolgokban is napról-napra, hanem azon, hogy ők hogy néznek a családjuk, rokonaik, gyerekeik szemébe akkor, amikor ugyanilyen elvtelenül, és vakon, ők is követik ebben.
Segítsünk, hogy ne így alakuljon a történelmünk!!!
2014. szeptember 23
Comments