Ritka szerencsés embernek tartom magam. Van egy olyan tulajdonságom, ami - szűk közvélemény kutatási eredmény alapján mondom -, kevés embernek adatott meg. Különböző illatok, szagok érzékelésekor, a korábbi életem egy-egy eseménye jelenik meg képekben, s ha becsukom a szemem, ez az állapot tovább tart egy villanásnál. Évtizedeket vissza tudok menni az időben, ha annak az emléknek az illatát érzem.
Most megpróbálom felidézni azokat az illatokat, melyek mély nyomot hagytak életemben. Anyám hasában nagyon jól éreztem magam, de az ő illatát csak később éreztem meg.
Az első, ami megcsapott születésemkor, a sok fertőtlenítő, gyógyszer szaga, majd a gratulációk virágainak, és nem utolsó sorban az anyatejnek az illata volt. Azóta sem szeretem a kórházszagot, lehet, hogy nem is akartam kijönni erre a világra.
Aztán ott volt a petróleumlámpa, a petrofor, tulajdonképpen a petróleum szaga. Ez nem illat volt, hanem igazi szag, amit mindig megpróbáltunk ellensúlyozni a konyhában, a sparhert vaslapjára helyezett narancshéj -, vagy karácsonykor, a fenyőgallyak illatával. - És a sütemények illata. Ünnep volt minden nap, amikor anyám sütött a gyerekeknek. Azok mennyei illatok voltak.
Amikor először utaztam Nyugatra 1978-ban, a bátyámhoz Németországba, érdekes dolog történt velem. Sétálunk Stuttgartban, én egyszer csak beleszagolok a levegőbe, és orromat az égnek tartva elindulok futólépésben. A bátyám őrültnek tartva követ a Belvárosba, felkészülve gondolatban, hogy orvoshoz kell vinnie.
De nem.
Úgy három utcasarok után megérkezünk egy, a sétáló utcára nyitott sütödéhez. A fahéj illata ide vezetett, anyám almás rétesét éreztem a levegőben, csak ide az volt írva, hogy Apfelstrudel.
Hihetetlen élmény volt.
Gyerekkoromban Húsvétkor gyakran esett egy kis eső. Ennek örültünk, mert a sok réz 10-20 filléressel snúrozni szoktunk, azt pedig a frissen áztatott földön lehetett a legjobban. Azóta is, a tavaszi eső áztatta földillat mindig a Húsvétot juttatja eszembe.
A tavasz önmagában külön kategória. A nyíló virágok, növények, a napfény (annak is van illata!!), s minden más illatok kavalkádja együttesen elkábít, felidézi első „szerelmes” érzéseimet, s mindig arra emlékeztet, milyen szép a Világ.
Azután gyors egymásutánban jöttek: az éjszakai magömlés szégyellni, eltüntetni való szaga, majd a nő illatának megismerése egy átbirkózott éjszakán, elárasztva őt férfias izzadságom büszke szagával. Ne kövezzen meg senki, de álmatlan éjszakák, betegségben összegyűrt, átizzadt lepedők közben mégsem ezek a gyönyörű élmények jutnak eszembe, de talán ez az egyetlen kivétel.
Mostanában a lakásomat körbevevő akác- és hársfák illata bódít el, s ha lehunyom a szememet, képes vagyok ezekkel az illatokkal az orromban bárhová visszamenni.
Szüleimet hat hónap alatt elvesztettem, s a sokk miatt –mindketten a kezeim között haltak meg – húsz évig nem jártam temetőbe. Úgy tíz éve kezdtem el újra kijárni hozzájuk, s ott érezni a föld egy másik fajta szagát, ami nem az a földillat, amit Húsvétkor érzek.
A temetőnek Temető szaga van.
Hatvan éves vagyok, barátkozok a szaggal. Így, - sokadszorra szagolva, már kezd valami illathoz hasonlítani.
2007.május 5.
コメント