Mottó
„Egy majdnem tipikus internetes szerelem története. Vigyázat !!!Utánozni tilos !!!!”
A virtuális világ csapdái
Egy internetes irodalmi oldalon ismerkedtek meg.
Mindketten írtak különböző témájú, és fajtájú cikkeket erre az oldalra, saját maguk, és mások örömére. A fiú vette először észre - olvasván a lány első szeme ügyébe került írását -, hogy a lány szinte ugyanazt írta le a témáról, ami a fiú fejében is megfogalmazódott. Érdekes érzés volt. Azonnal felkeltette a kíváncsiságát, ki is ez a lány? Hiszen emberek milliói egész életük során nem találják meg hasonló gondolkodású párjukat, s lám az övé itt van előtte. Zavarban volt, nem akarta rögtön megmondani neki egy kommentben, hogy milyen egyformák - nehogy elijessze -, ezért először csak megdicsérte a lányt az írásáért, majd kérte olvassa el ő is a fiúét. A lány ugyanezt érezte, de ő megijedt. Azt látta, hogy valaki belelát a legtitkosabb gondolataiba azzal, hogy ugyanarra gondol szinte mindennel kapcsolatban. Örült az inkognitójának, - ez valami védelmet adott -, s megfogadta magában, ameddig csak lehet nem fedi fel azt. A kíváncsisága azonban sokkal nagyobb volt, mintsem ne tegyen lépéseket a fiú megismerése felé. Ahogy egyre többet olvastak egymástól, és hosszan értékelték a másik írását, mindig többet és többet tudtak meg a magánéletükről. Finoman, bántás nélkül érdeklődtek a másiktól, sőt megérezve a másik hangulatát, az írásaiból néha kiáradó rosszkedvet, kölcsönösen vigasztalták egymást. Már ismerték egymás családját, a betegségeket, amelyek szeretteiket kínozták, s többször kimondták egymásnak, hogy mennyire közel áll a gondolkodásmódjuk egymáshoz.
A fiú szerette megnevettetni a lányt. Vagy humoros hozzászólásaival, vagy egy jókedvű novellával. A lány hálás volt ezért, mert a fiú mindig megérezte, mikor kell felvidítania őt. Virtuálisan egyre közelebb kerültek egymáshoz. Olyan személyes információkat is kiadtak magukról, amelyeket talán még a legközelebbi hozzátartozónak sem mondanának el.
A személytelenség azt a hamis illúziót keltette bennük, hogy nyugodtan kitárulkozhatnak, úgysem tudja meg a másik soha, hogy kit is takar az írói álnév. Azonban a dolgok menetébe beleszólt valami más is, amit előre nem láttak.
A lány hirtelen észrevette a fiú évődését, figyelem felkeltő szavait, finom udvarlását, ami kifejezetten jól esett neki. A fiú burkoltan hódított, majd egy év után előrukkolt egy találkozó kérésével. Az eltelt egy év alatt nagyon sok minden történt. Mindketten úgy érezték, hogy megtalálták az igazit. Felruházták a másikat minden, - általuk képzelt - pozitív tulajdonsággal, alig várták egymás üzeneteit, melyek lassanként átmentek kis szerelmeslevelekbe. Ismeretlen, sosem volt szerelmi kapcsolat jött létre köztük, ami előrevetítette a szükségszerű személyes találkozást. Fényképet szándékosan nem küldtek egymásnak. Biztosak voltak benne, hogy a kisugárzásuk, a szívdobbanásuk, a kissé ugyan felületes személyleírás a kinézésükről, meg fogják mutatni nekik a tökéletes párjukat.
Végre a nap, az óra, és a hely is ki lett jelölve, ami egy kisváros közepes forgalmú főtere volt. A fiú helyszíni szemlét tartott előző nap, hogy hova tudja gyorsan egy meghitt kisvendéglőbe vinni a lányt, ahol bele-bele vágva egymás szavába nem tudnak majd betelni a másikkal.
Boldog volt, és várta a beteljesülést.
A lány szeretett volna minél szebbnek is látszani, attól függetlenül, hogy mindketten tudták ez a szempont másodlagos, a várható szellemi orgiához képest. Két irányból közelítették meg a teret, aminek a közepére volt a randi megbeszélve. Mindkettőjük szíve kétszázzal vert, s mintha mágnes húzta volna őket egymás felé. Ahogy haladtak egyre gyorsabb léptekkel, figyelve minden mosolygó szembejövőt, a szerelem a szívükben egyre nagyobb méreteket öltött. Mindketten elképzelték azt a soha szét nem váló ölelést, amire annyira vágytak. Tudták, hogy érzelmeik holtbiztos kézzel vezetik őket a találkára. Már csak pár méterre voltak egymástól. Szikrázott a feszültség a levegőben, már szinte érezték egymás illatát, az emberek csak együtt érzően mosolyogtak, a nap cirógatta arcukat, amikor egymás mellé értek.
És elmentek egymás mellett.
A kisugárzás nem működött, sem más tudatalatti-feletti, s mivel igen keveset tudtak a másik- ról, nem ismerték meg egymást. Telefonszámot nem cseréltek, így mindketten úgy érezték, becsapta őt a másik, mert nem jött el. Még egy darabig kószáltak, aztán fájdalommal a szívükben hazamentek, s teljes meggyőződésből hitték továbbra is, hogy ők még a virtuális szerelemben is szerencsétlenek.
Többet nem írtak egymásnak.
2007. október 7.
Comments