Mottó
„Imádom a gyerekeimet. Ez egy gondolati beszélgetés a kislányommal, szavak nélkül.”
Apucikááááám!!
Ugye megengeded, hogy hozzád bújjak egy kicsit, öledbe tegyem fejemet? Arcomat kezedbe fektetem, összekuporodva élvezem biztonságot adó közelséged. Hát persze, hogy megengeded, tudod, hogy mennyire szeretem, s te nem tudnál semmit megtagadni tőlem.
Bele-bele túrok gyönyörű hajadba, ujjaimra csavarok egy-egy tincset. Amikor gyerek voltál, mindig így aludtál el. Kicsit szorosra húzom, de csak annyira, hogy ne fájjon, majd kiengedem, újra tekerem, s megint újra, s megint újra. Szeretsz így hozzám bújni. Mindig is szerettél. De azt nem tudod, hogy annak is öröm ám, akihez hozzábújnak. Boldog vagyok, hogy biztonságot adhatok, szeretetet. Szinte hallom szívdobbanásodat kis riadt madárkám.
Apa, tudom, már lassan harminc éves vagyok, nem illene már, hogy babusgass, de jólesik. Az is jól esett, amikor azt mondtad, büszke vagy rám, hogy már összespóroltam másfélmillió forintot, s saját autóm is van. Sajnos akármennyire is megbeszéltünk mindent idáig, de mindig van valami, amiről nem beszélhetek neked. Olyan jó lett volna, ha nem mész el, ha mindig velünk élsz, és bármikor hozzád bújhattam volna a gondjaimmal, vagy csak annyira, hogy megsimogassál. Tudod, megfogadom a tanácsodat, és a bátyámmal mindig segíteni fogjuk egymást, ahogy kérted. Persze nem akarok gondolni arra, hogy nem leszel valamikor, mert te örökéletű vagy, s mindig az én drága Apucikám maradsz.
Valami megint bánt, érzem rajtad. Nem mondhatom el, hogy tudom - többek között - mivel keresed a pénzt, mert akkor rögtön meg is kellene tiltanom, vagy legalább is nyomást gyakorolni rád. Persze azt gondolom, hogy te is tudod, hogy tudom. Nem is hiszed, néha milyen nehéz helyzetbe hozol. Persze mondom, hogy büszke vagyok rád, de igazán csak azért, hogy önbizalmat öntsek beléd. Nem mondom, hogy szeretném, ha lenne egy unokám, mert ezzel csak idegesítenélek, s amilyen hirtelen haragú vagy, éles nyelveddel meg is bántanál.
Tudom, hogy szeretnél már egy unokát, de nem tudok még megállapodni, értsd meg!! Mindenkiben téged kereslek. Legyen a fiú sármos, humoros, művelt, vagány és nagyvonalú, mint te, de ilyen nincs a mai fiatalok között. Pedig jól esne esténként ugyanígy odabújni valakihez, de most csak reggel nézek körül, vajon kihez is bújtam. Mindig csalódás ér.
Hiába akarod titkolni, vállad meg-megrándulása, légzésed kapkodása jelzi nekem, hogy sírsz. Titkolni szeretnéd, de hidd el, nem kell. Néha igenis ki kell sírnia magából az embernek a problémái. Ujjheggyel masszírozom fejbőrödet, halántékodat, megvakarom füled tövét, majd ismét ráfonom ujjaimra hajadat. Kezem melegével vigasztallak. Tenyeremben érzem könnyeidet - Ugye sírsz? -, igyekezlek megnyugtatni, kicsit szorosabban foglak, hogy biztosan tudd, hogy itt vagyok, megóvlak minden bajtól. Erőt sugárzok feléd.
Drága Apucikám! El lennék itt az öledben időtlen időkig is. Csak magamban kérdezem még egyszer, nem lehetne, hogy többször ide bújhassak? Tudom, már új kapcsolatod van, jól is vagytok, de akkor is hiányzol nekem minden nap. Tudod, a családnak össze kell tartani. Anyu sem ment újra férjhez. Biztos, hogy nem jössz vissza?
Kicsim!
Tudom, szeretnéd, ha visszamennék hozzátok, de nem tehetem. Majd, ha lesz neked is egy társad, akivel nem jöttök ki, talán meg fogod érteni. Hallom, ahogy alig titkolt szipogásod átmegy halk kis szuszogásba. Elaludtál. Mozdulatlanná válva vigyázom álmodat, nem törődve karom zsibbadásával, hiszen mindennél többet ér az arcodon a megnyugvás mosolya.
Aludj kis szerelmem!
Szigetszentmiklós 2008. január 29.
Comments