Mottó
„Nem vagyok hívő, de ateista sem. Valahol a kettő között. Azonban úgy éreztem az engem ért sok-sok baj után, hogy igazságérzetemnek meg kell szólítania valakit.”
Uram, vagy Akárki!
Mily gyarló az ember, hisz én is hozzád fordulok végső kétségbeesésemben, ahhoz, akiben nem hiszek, de mégis feltételezem, hogy mondott és írott szavaim eljutnak hozzád, és mivel meggyőződésem, hogy ezt a Földi Világot igen komoly logika, szabályok, szervezettség alapján éljük, a mai ismereteim szerint csak kell lenni valakinek vagy valakiknek, akik ezt irányítják.
Soha nem imádkoztam, az ima szavait csak olvasmányaimból ismerem, illetve Schubert Ave Maria-ját hallgatva maradtak meg fülemben a latin szavak: Ave Maria, Gratia plena, Dominus tecum …
Kérlek, félre ne értsél, hogy néha kételyeket fogalmazok meg Veled szemben, miértekre keresem a választ hitetlenül, de nem Téged akarlak bántani (ha létezel), hanem megpróbálom megérteni büntetést osztó kezed logikáját.
Tudod, - hiszen mindent tudsz -, hogy ha az ember kijelent valamit, azonnal meg tudja fogalmazni annak ellentétjét is, ami mögött bizonyos kétely van, hogy elsőre biztosan jól alkotott-e véleményt?? - De Te tetted a Világot ilyennek, hiszen az Embereknek minden döntésük előtt választási lehetőséget adtál, mert egyszerre két életutat nem lehet bejárni senkinek.
Ám a választások nem mindig bizonyulnak sikeresnek, ezek közben, vagy annak következményeként, az ember elkövet megannyi rossz döntést, tettet, amit Te lehet, hogy büntetendőnek ítélsz, amiért vezekelni kell. Nem hívőként is ismerjük a szólást, hogy az ember egy életen át cipeli a saját keresztjét, ami Krisztus, halála előtti szenvedéseire céloz.
De mégis hogyan mérlegelsz Uram, vagy Akárki?
Hidd el, nem másra akarok mutogatni, de meg kell kérdeznem, hogy lehet, hogy általában a jók inkább bűnhődnek, mint a rosszak? Milyen bűne lehet egy gyereknek, akinek elveszed életét, pedig nem szenved taigetoszi hiányosságokban, sőt az olyanokat pedig itt hagyod szüleik nagy-nagy szenvedésére?
Egy régi barátnőm férjének elvetted az életét hosszú élet-halál harc után, és ő mégis imád Téged okos döntésedért, amiért hagytad még élni őt magát, s nem kellett egy életen át gondozni rokkant, tehetetlen urát. Megértem őt is, de a kétely bennem marad, hogy biztosan igazságos döntést hoztál?
Így vagyok magammal is.
Uram, vagy Akárki!! Mit vétettem??
Ha akarnék, sem tudnék Neked hazudni, hisz mindent látsz, tudod, hogy a jó emberek közé tartozom. Ahol tudok, segítek mindenkit, békítek, megvigasztalok embereket, gondoskodom családomról, szeretteimről, és mégis…
Jó, elhagytam a családomat, de napi kapcsolatban maradtam velük, a felelősségemet nem hagytam el. Persze ez szerinted bűn, de ekkora??
Mert ha csak nekem okoznál fájdalmat, az hagyján, de miért bünteted a gyermekeimet? Mert azt Te pontosan tudod, hogy az ember legnagyobb fájdalma, ha a gyermekével történik valami, hiszen a jó szülő még a betegségeiket is átvállalná, csak hogy megszabadítsa őket a fájdalomtól.
Nem lehet a válás ekkora bűn, amekkora büntetést kiróttál rám. El kellett viselnem, és erőmön felül tennem ellene, hogy megmentsem gyönyörű lányomat az eltévedéstől, eltévelyedéstől, fiamat napjaink pusztító járványától, a kábítószertől. Súlyos évek teltek el vezekléssel, szenvedéssel, de túl vagyok rajta. És most újra kezdted a büntetést. Két éve rám küldted a rákot, persze nyitva hagyva a gyógyulás lehetőségét is - ezt nem tagadhatom -, de senkinek nem kívánom azokat az érzéseket, amiket átéltem, nem beszélve szeretteimről, akik azóta is aggódva figyelik minden reakciómat. Egyúttal adtál egy napi szinten életveszélyes érbetegséget, amit még megoperáltatni sem biztos, hogy tudok, mert nincs rá állami keret. Ez azt jelenti, hogy várom a halált, mikor kopogtat.
Uram, vagy Akárki!
Egy végigdolgozott élet után, miért büntetsz azzal, hogy a nyugdíjam az életben maradásomhoz sem elég, s ha elmegyek dolgozni - ha kapok munkát ebben a korban -, hogy élhessek, a mai törvények szerint akkor azt is elveszik. Milyen Világot csináltál ide? A nemzet a bűnös, s így egy kalap alatt van mindenki? Nem lehet, mert a kiváltságosak, a törvényhozók nem szenvednek.
De miért nem Uram, vagy Akárki?
El-elmosódnak a szemem előtt a betűk, amikor ezt írom. Szipogok, könnyeim akaratlanul folynak lefelé az arcomon, amikor ismét megkérdezlek
Uram, vagy Akárki!
Miért törted el szorgalmas fiam lábát, hogy ne tudjon dolgozni hónapokig. Hogy napokig aggódjak, össze tudták-e úgy szegecselni, hogy nem lesz maradandó rokkant. Hogy hatvanéves fejjel meg kellett fenyegetnem a fiatal munkaadóját, - aki csak két hónapja jelentette be orvosi biztosításra -, hogy kiverem belőle a fiam teljes járandóságát, - ha nem akarja kifizetni -, mert a munkahelyén történt a baleset.
Ha engem akarsz büntetni, hát büntess, de a családomat miért bántod??
Ha azt gondolod, hogy azzal engem is megbüntettél, hogy hónapokig vinnem kell a fiamat gyógytornára, főznöm kell rá, intézni ügyes bajos dolgait, ki kell segítenem anyagilag, akkor tévedsz. Ez számomra természetes dolog.
De ismét megkérdezem, őt miért bünteted???
Jó hibázott ő is, de közös erővel megszabadultunk a kábítószer függésétől.
Hidd el Uram, vagy Akárki, nem semmi szenvedés, vezeklés volt az sem. De meddig kell még neki vezekelni, - ha egyáltalán ez az oka -.?? Nem elég kereszt neki, hogy örökölt tőlem egy csomó betegséget, amelyeket én meg az apámtól örököltem??
Uram, vagy Akárki!
Elnézést, hogy ilyen egyszerű, Földi problémákkal zaklattalak, de hát az itt élőket ilyenek foglalkoztatják. Amikor vélt igazságtalanságot látok döntéseidben, nem tudok másra gondolni, mint hogy valószínű egy körutat jársz be a Világegyetemben, s ez azzal jár, hogy mire újra visszaérsz hozzám, már időközben megtörténik a baj, és már akkor Te sem tudsz segíteni. Kevés az időd az Univerzum összes élőlénye problémájának megoldására.
Látod, kibúvót keresek számodra is, pedig Téged senki nem vonhat felelősségre.
Nem is tudom, szégyelljem vagy nem, hogy nem hívő létemre Hozzád fordultam a gondjaimmal. Bocsáss meg, ha megsértettelek volna ily kis porszemként azzal, hogy megkérdőjelezem döntéseid helyességét, de
Uram, vagy Akárki!!
Kérlek, ne bántsd többé a családomat, mert úgy gondolom, megfizettünk már az általad vélt, vagy valós bűneinkért.
Segíts, hogy öreg napjaim szebbek legyenek, ne árnyékolja be a gyermekeimért való állandó aggódás, hadd lássam, hogy boldogulnak az életben majd akkor is, ha már én nem leszek. Ne kelljen minden nap úgy ébrednem, hogy megkérdezem magamtól, mennyi időm van még hátra. Tudom, ez önző, személyes ügy, de mivel nagyon szeretek élni, adj még vagy húsz évet, mert érzem, hogy sokaknak van szükségük még rám.
Uram, vagy Akárki!
Ennyi lett volna az én sajátos imám, kérlek, segíts nekünk, hogy - hálám gyanánt - legközelebb hasonló sajátságos, de már valamelyest köszönő imámba foglalhassam ismeretlen Neved!
Ámen.
2007.augusztus 12.
Kommentare