Kapkodások

Időszakonként mindenkinek meg kellene állnia, és átértékelni az életét.

Gyors, félálombeli, célirányos mozdulattal KAPOK az ébresztőórához. Még egy kicsit alszom. Még egy kicsit alszom. A felismerés, hogy már nem aludhatok még egy kicsit, mert már aludtam még egy kicsit, azonnal kidob az ágyból.

Kimosom az álmot a szememből, magamra KAPKODOM ruháimat. Csak nehogy elkéssek a melóból, csak nehogy elkéssek, - idegeskedem -, mert könnyen elveszítheti a munkáját az ember manapság. KAPKODVA eszem meg a reggelit, a kifli még a számban, ahogy futok a buszmegállóba. Beérek időre. Mobil, városi, városi, mobil, majd megint városi. Egész nap csak a telefonokat KAPKODOM. Végre ebédidő. Amíg a többiek elmennek előre, egy gyors ELKAPKODOTT orális aktus a kedvenc kolléganővel. Egész idő alatt a fejemet KAPKODOM, mikor nyit ránk valaki. Irány az ebédlő, BEKAPOM a kaját, a desszertet már visszaviszem a melóba, mert lejárt az ebédidő. Fejront. De csak mára, holnaptól indul ugyanez. ÖSSZEKAPKODOM az irataimat, amit még otthon át kell néznem. A haverokkal még BEKAPUNK egy-két sört hazafelé a kricsmiben. Útközben FELKAPOM a gyerekeket , sietnem kell, mert még át kell venni a leckéket is velük. A leckék után ELŐKAPOM még a hazahozott munkát, nekiesek. Már fürödni is fáradt vagyok, de még az asszonynál is teljesíteni kell a kötelező napi numerát. Pláne, ha lelkiismeret furdalásom van.

Éjszaka fájdalom a mellkasomban. KAPKODVA szedem a levegőt, majd átváltok sóhajra, végül csak lelkem lehelete suhan ki a számon. Még kétszer a levegőbe KAPOK.

Ennyi. Ennyi ??

2007.január 27.