top of page

Karanténhatás

boltosgyula

Updated: Sep 14, 2021



Itt áll az ország a vírusjárvány elején, közepén, vagy ki tudja hol a francban, és itt vagyok én többedmagammal a legveszélyeztetettebb csoport tetején. Hazudik az, aki azt mondja, ő nem gondol arra, hogy meghalhat! Nekem ezzel kapcsolatban elsőre nem a halál jut eszembe, hanem az, hogy mit nem csináltam még az életemben, s akkor usgyi neki!!


Korábban baráti társaságban szóba került, hogy kinek mi van a „bakancslistáján”, mit szeretne még az élettől. Nekem már csak igazándiból két kérésem volna az Úrhoz, mégpedig: Az első, szeretnék még együtt úszni, és beszélgetni delfinekkel (tudom, most sokan bolondnak tartanak), de nekem csak ilyen ötleteim vannak. A másik, amit szoktam mondani, hogy szeretnék még egyszer szerelmes lenni, csak még nem döntöttem el, hogy fiúba, vagy lányba. Persze aki ismer, az tudja, hogy csak a lányok jöhetnek szóba, akiket egész életemben tiszteltem, szerettem, ahogy ők is engem.


Nekem, - aki világéletében szabad voltam, mert annak születtem, ez a karantén egy trauma. Borzasztó nehezen viselem, néha olyan dolgokat csinálok, amelyeket nem szoktam, (Pl. éjszakánként a teraszon ülök, és Istennel, vagy Akárkikkel beszélgetek, ugrok minden általam vélt rossz szóra, pedig alapvetően nyugodt ember voltam. Nem vagyok sem hívő, sem ateista, de mégis úgy gondolom, hogy a Földi életet valahonnan távolról irányítják, és az emberiség csak egy kísérleti alany.


No de elkanyarodtam a témától egy kicsit, Bocsi!


Szóval most este tíz óra van, s én ülök egy kád forró vízben, s az agyam, a képzeletem elindul. Elképzelem, hogy a számomra oly kedves nő, kissé szégyenlősen, éppen most lép be mellém a kádba, s ül le velem szembe. A fürdőhabtól csak a szép mosolygós arca, és gyönyörű szőke haja látszik ki. Már régen mondtam neki, hogy gondolja azt, hogy mi már tíz éve ismerjük egymást, ha ezt magáévá teszi, akkor letudja vetni a gátlásait. Próbálkozik. Elkezdünk beszélgetni, annyi közös témánk van, hogy csak egymás szavába vágunk, történeteket, tanulságokat mesélünk az életünkből, szinte csüngünk a másik ajkán. Ez így megy egy órán át.


ÉS AKKOR ....


Forró vizet engedünk a kihűlt vízbe, majd folytatjuk az intellektuális vitánkat, előadásunkat.


ÉS AKKOR……


Imát mormolok magamban, hogy ilyen boldogságot adott nekem Isten, hogy a szeretett nő itt ül velem egy kádban!! Tudom, hogy ő azt szeretné, hogy hangosan mondjam az imámat, de ez még ő előtte sem megy.


ÉS AKKOR…..


Belesik a szappan a vízbe, éppen amikor arra készülök, hogy megmosdassuk egymást. A jótékonyan szétterülő fürdőhab eldugja a szappant, csak tapogatódzással próbáljuk megkeresni. Ez persze azzal jár, hogy óhatatlanul,- vagy szándékosan – hozzáérünk a másik féltett testrészéhez, ami után önfeledten nevetgélünk, sikkantunk. Nagyon jól érezzük magunkat.


ÉS AKKOR……..


Meglett a szappan, és egy szivaccsal lágyan, simogatva megmossuk egymást. A gátlások már szanaszét szóródtak.


ÉS AKKOR…..


Visszaülünk a kádba, újra engedünk egy kis forró vizet, és folytatjuk a megunhatatlan beszélgetést. A kedvesnek vizes lett haja, de a homlokába hulló nedves tincsek, csak szebbé, pajkosabbá tették az örökké mosolygó arcát. Közelebb húzódok, és a csókra kinyílt ajkát megérintem a mutató ujjammal, majd megcsókolom őt. Visszacsókol. Ismét hálát rebegek magamban Istennek ezért a boldogságért, amit kaptam, majd önfeledten tovább csókolódzunk.


ÉS AKKOR….


Kiszállunk a kádból. A törölközővel végig törlöm az alabástrom testét, lecsókolom a fennmaradt vízcseppeket, ráterítem a törölközőt, majd elindulunk a szoba felé.


ÉS AKKOR….


Beérünk a szobába a hatalmas franciaágyhoz, ahol kedvesem meztelenül bebújik a paplan alá. Engem vár. Szerelmes vagyok, és boldog. Ezt szerettem volna még megélni az életemben. Lassan emelem fel a paplant, hogy bebújjak én is, ÉS AKKOR......

Egy stentori hang ébreszt fel: - SZÁLLJ MÁR KI A KÁDBÓL TE VÉN MAJOM! Még csak az hiányzik, hogy belefulladj nekem!!!!


Az illúzió tükre darabokra tört! Nem tudom, hogy a bakancslistám ezen pontját valóra tudom-e váltani valamikor.


És még mindig el vagyok keseredve a karanténtól!!!


2020.április 16.

1 view0 comments

Recent Posts

See All

Comentarios


bottom of page