Kis Magyar Utópia

Mottó

„Egy kis fantazmagória a jelenjövőről. Bármilyen dátum írható a végére.”

Újsághír: Ötszáz traktorral vonultak fel a sztrájkoló, tüntető gazdák a Parlament elé, állami támogatást követelve, a jobb megélhetés érdekében.

Elégedetlen József szakképzett akármikészítő derűs napra, de igen rosszkedvűen ébredt. Újra rosszakat álmodott - hol kicsit, hol nagyot -, de a mai reggelen nagyon maga alatt volt. A reggelizésről már régen leszoktatták, mivel a folyamatosan át- és betelepülő külföldi szakképzetlen akármikészítők miatt, egyre kevesebb bért fizetett neki a munkaadója. Úgy döntött ma nem megy dolgozni. Amúgy sem volt kedve, de a hírekben hallotta, hogy a gazdák lehet, hogy elérnek valami béremelést a sztrájkjukkal, - Isteni szikra pattant az agyában -, ezért megkeresett egy-két szintén elégedetlen szakképzett akármikészítőt, és próba - szerencse alapon, ők is kimentek a Parlament elé tüntetni.

Ahogy a média hírt adott az újabb és újabb sztrájkolókról, valami elementáris mozgolódás söpört végig az országon. Tulajdonképpen mindenki elégedetlen volt a fizetésével, amely messze elmaradt a fejlettebb országok átlagától, de ezen a napon olyan „ha ők, mi is, hátha” hangulatban a munkavállalói réteg elkezdte a csatlakozást a korábban sztrájkolókhoz.

A semmiből hirtelen megannyi önkinevezett szakszervezeti vezető kezdett tárgyalást a kormánnyal. A nagy létszámra való tekintettel az egyeztetéseket a Parlament üléstermében tartották, - mivel ott volt hely bőven -, hiszen a képviselők normális helyzetben sem igen jártak be ülésezni. Most meg egy kis majré is volt mindenkiben, nehogy a sztrájkolók, sűrű pofonok kíséretében megkérdezzék őket, na hogyan is képviselték a választók érdekeit. Ezért jobbnak látták, ha egy darabig otthon maradnak.

Egy hét elteltével már kétmillió munkavállaló volt kint sztrájkolni, s ez egy érdekes helyzetet teremtett. A kezdeti pátosszal és haraggal teli szónoklatok után- mivel a tárgyalások rendben zajlottak- egyfajta dzsembori hangulat alakult ki az emberek között. Új barátságok, szerelmek, kapcsolatok alakultak ki, és egy régen emlegetett és elfeledett un. társadalmi egység jött létre. Ráadásul önkéntesen!! Az emberek újra ízlelgették a beszélgetés örömét, mivel már szóba is álltak egymással.

Az adóhivatal dolgozói szolidaritásból felajánlották, hogy a sztrájkolóknak ingyen megcsinálják az adóbevallásukat, de hamar elvetették az ötletet, mivel a termelés már jó ideje leállt, nem keletkezett jövedelem, így nem volt mit bevallani. Valaki felvetette, hogy akkor ők is menjenek ki sztrájkolni, de hamar lehurrogták azzal, hogy tőlük a sztrájk elég gusztustalan volna, különben is csak atrocitások érnék őket.

A média még egyszer beszámolt a hatalmas méretű demonstrációról, majd utána ők is kimentek sztrájkolni. A benzinkutak is bezártak, az emberek újra felfedezték a sétálás örömét, esetleg biciklire pattantak.

Amíg vártak a tárgyalások eredményeire- mivel TV adás sem volt -, az emberek újra elkezdtek könyveket olvasni. Meglepődve tapasztalták, hogy ez milyen jó dolog. Pedig már szinte mindenki leszokott az ilyesféle értelmetlen időpocsékolásról.

Miután az összes gépjármű leállt, röpke pár hónap alatt a Világ legtisztább levegőjű országává lett hazánk. Több új madárfaj települt ide, visszatértek a kihaltnak hitt pillangók, a sztrájkolók minden reggel madárdalolásra ébredtek. A hangulat akár idilli is lehetett volna, ha a biciklis futárok nem olyan fránya, rossz híreket hoznak a tárgyalásokról.

Mivel nem volt termelés, mindenki szép lassan felélte tartalékait, és kialakult egy ősközösségi cseretársadalom. Bizonyos szakmák keresettek lettek (természetgyógyász, jósnő, sámán stb.), de felértékelődtek a házi patikák, élelmiszerek, és a konkrét túléléshez szükséges áruk szolgáltatások. Kialakultak a csereárfolyamok. pl. egy foghúzás (fájdalommentesítés nélkül) egy hajnyírással volt egyenlő, egy lázcsillapító tabletta, két étvágytalanítót ért.

Egy idő után azonban elfogyott az élelem - a gazdák már korábban nem vetettek, nem arattak -, ezért csapatok alakultak, akik napi rendszerességgel a környékbeli erdőkbe jártak vadászni, majd az elejtett apróvadakat más fontosabb dolgokra cserélték. Egyre kevesebb kedvenc háziállat ugrált a sztrájkolók között, de azok eltűnését az optimistábbak a nagy kavarodásnak tulajdonították, különben is, az éhes ember ne nézze, mit eszik, örüljön, ha akad valami.

A delegációk tovább tárgyaltak, de mivel egyre több szakma sztrájkolt, a követelések kielégítésének lehetősége napról - napra csökkent.

S eljött az a nap, amikor világosság gyúlt az egyik megafontulajdonos fejében, és a következőképpen szóla a néphez:

Emberek!! Vegyük kezünkbe sorsunkat! Úgyis itt van lassan a választások ideje, alakítsuk meg a Sztrájkpártot, és induljunk a választási csatába!!! Előre!!!

És lett üdvrivalgás, halleluja, hejehuja, pártalapítás, sőt, mivel ez lett a legnagyobb egységes párt, meg is nyerték a választásokat. A demokraták, meg a liberális beállítottságúak kicsit szívták a fogukat, hogy megint egypártrendszer lett, de sajnos más párt nem tudott bekerülni a Parlamentbe. Megalakult a Sztrájkparlament, a Sztrájkkormány, kinevezték a Sztrájkminisztereket, Sztrájkminiszterelnököt. A sztrájkolók hazamentek, a termelés beindult az egész országban, az újonnan kinevezett vezetők munkához láttak, hogy teljesítsék az őket megválasztók eredeti követeléseit. Az első kormányülésen valaki felvetette, hogy változtassák meg az ország nevét Sztrájkköztársaságra, de hamar lehurrogták - te hülye nincs is már sztrájk -, különben is a sok lehetséges önjelölt köztársasági elnök közül nem tudtak volna hiteles személyt találni, - nem úgy, mint a rendszerváltozáskor!!! -, az új Köztársaság kikiáltására.

Hamar kiderült azonban, hogy üres az államkassza.

Először lopásra, sikkasztásra gyanakodtak, majd az okosabbja rájött mitől is lenne pénz, ha hónapokig nem termelt senki, nem képződött jövedelem, nem folytak be adók. Az újra indult Nemzeti Rádió és Televízióban az új vezetők türelmet kértek volt sztrájkoló véreiktől, ígérve, hogy régebbi követeléseik teljesítése nincs elfelejtve, de kisebb technikai akadályok merültek fel, és különben is ezek a követelések egy ideje már kéréssé, igénnyé szelídültek. - és eljöve a százharmicharmadik napi eredménytelen ülés, melynek szünetében a folyosóra kitóduló honatyák a cigarettafüstös ablakon át döbbenten látták a Parlament előtt felsorakozott ötszáz kukásautót, szélvédőjükön - ilyen távolról nem olvasható - felirattal, melyet igazándiból nem is akart senki sem elolvasni közülük.

Bármilyen dátumot ide lehet írni, még vagy negyven évig!

2006.december 22.