Mottó
„Szeretem a megszemélyesítéseket, a meglepetéseket. Remélem itt is csak a végén derül ki az igazság”
Teljesen biztos vagyok a dolgomban. Hiszek magamban, tudom, érzem, egész belsőm remegve tudatja velem, hogy én vagyok a kiválasztott!!!! E nélkül a hit nélkül nem is tudnám végrehajtani a feladatomat, ami a legfontosabb, amióta Világ a Világ. A legnagyobb leszek, a leghatalmasabb!!!
Uralni fogom az Univerzumot, az összes bolygót, rabszolgasorba taszítom még a természetet is. Mindenki le fog borulni előttem, s ölni fognak a kiváltságért, hogy megérintsem őket.
Micsoda hatalmam lesz!!!
Ez így első hallásra nem is érzékelhető. De majd mindenki meglátja!!!!
Csak az utolsó háborút kell győztesen megvívni. Elődeim rettenetes hibákat követtek el. Nem fogták szigorúan a sereget, nem tudatosították a katonákban a feltétel nélküli győzni akarást, az önfeláldozást.
S azt, hogy életüket mosolyogva adják a célért.
S azt, hogy soha nem szabad feladni.
S azt, hogy egységben az erő.
S azt, hogy nem létezik ennél fontosabb küldetés.
A saját kárukon tanulták meg az összefogás hiányát, amikor a harctérre érve szétszóródtak mindenfelé, hogy egyedül söpörjék be az elismerést. Mert mindegyik azt hitte magáról, hogy ő a kiválasztott.
Micsoda tévedésben voltak!!! Hamar szembesülniük kellett az ellenség erejével, és a csalódással, hogy ők mégsem olyan erősek. A nyílt harcmezőn elpusztultak, nem kaptak támogatást, kiszáradtak, innivalót nem találtak, s végük lett. A másik sereget félrevezették a beépült ellenséges ügynökök. Elhitették velük, hogy ismernek egy földalatti alagutat, ahol észrevétlenül bejuthatnak a várba, közvetlenül a királynőhöz. Ők jártak a legrosszabbul a katonák, a hódítók közül. Büdös, füstös alagutakon, és nyálas labirintusokon a sötétben haladva keresték a célt, de rá kellett jönniük, hogy csapdába kerültek. Vissza már nem tudtak vonulni, támogatást a hátvédtől ők sem kaptak. A magukra maradt sereg egytől-egyig elpusztult.
Én tanultam elődeim hibáiból. Olyan sereget szedtem össze, amely vakon követ engem, akár az életük feláldozása árán is. Kiszűrtem az árulókat, kis felderítő csapatokat küldtem előre, akik felfogták az első védekező golyózáport. Velük távolíttattam el az első védőhálót is, hogy szabaddá tegyék az élcsapat betörését áldozatok nélkül. Csak a jelre vártunk, felajzva a ránk váró exodusra, majd az új honfoglalásra.
És a jel eljött.
Először egy horkantást, majd egy mély tónusú üvöltést hallottunk, szinte egy időben követve egy vékonyabb hangú kiáltással. Tudtuk most kell indulnunk. Mint egy tornádó, úgy rontott rá több milliós seregem az ellenségre. Tudtuk, hogy sokan nem fogják túlélni ezt a végső csatát, de én biztos voltam benne, hogy eljött az én uralkodásom ideje.
Úgy történt, ahogy előre láttam. Sok bajtársam hullott el a védők halálmegvető bátorsága miatt, de minden katona előtt ott lebegett a nemes, felemelő cél, amiért feltétel nélkül feláldozták magukat.
A háborút mi fogjuk megnyerni!!
Elrendeltetett!!!!
A győztes hadvezér teljhatalmával fúrtam be magam a női petesejtbe, és megfogant az EMBER a Földön.
Így, a XXI. században belegondolva, nem biztos, hogy jó ötlet volt.
Szigetszentmiklós, 2009. június 23.
Comments