Okulásul mindenkinek.
Z. : - Hetek óta próbállak elérni, még jó, hogy méltóztattál fogadni, amikor már nyakamon a hurok.
I. : - Talán először is, szervusz, majd nagyon gyorsan vegyél vissza ebből a hangnemből. Hogy gondolod, hogy engem felelősségre vonsz ?!! Ideges vagy? Elhiszem, de talán előbb kellett volna gondolkozni.
Z. : - Még hogy ideges vagyok, naná, hogy ideges vagyok, ki nem lenne ideges a helyemben, amikor börtönnel fenyegetik, olyanért amelyet nem egyedül, jószántából követett el, s most nekem kell elvinnem a balhét. Már pedig ezt én nem fogom elvinni !!! Egyáltalán, mire gondolsz, hogy előbb kellett volna gondolkozni ?
I. : - Veletek, fiatalokkal az a baj, hogy mindegyikőtök azt hiszi, hogy már mindent tud ő a legokosabb, s bakfitty mindenkinek, aki ki akar oktatni titeket. Abban pedig, hogy a hatalom elveszi az eszeteket, minden más politikussal egyformák vagytok. Hogy gondoltad, hogy a holokausztos vicced után nem kerülsz majd állandó látókörbe??!!
Nagyot hibáztunk, amikor, akkor nem tettünk félre, hiszen látszott a nagyképűséged, a félreértelmezett kiváltságosságod, beképzeltséged. Most itt vagy, és megpróbálsz fenyegetőzni, nyomást gyakorolni rám. Ismét rosszul méred fel a helyzeted. Te csak egy katona vagy, a többszázezer közül, s azt tudnod kell, hogy a háborúk nem egy katonán dőlnek el.
Z. : - Segíts kérlek, segíts nekem ??!!!
I. : - No lám, egész gyorsan felfogtad a lényeget. Akkor miért nem gondoltál arra, hogy talán baj lesz abból, amikor magántitkárt fogadtál. Ráadásul remek kis választás volt, az ember nemzetközi körözés alatt van. Ki a f..sz-nak képzelted magad, hogy neked közpénzen magántitkár jár ??! Miért nem elég egy titkárnő, mint másnak, akivel, még ha csinos is, néha etye-petyézhetsz egyet az irodádban. Volt már ilyenre példa. Azt hitted sérthetetlen vagy, neked már mindent lehet ?
Z. : - Igen, most hogy szembesítesz vele, már látom, hogy nagyot hibáztam . Kérlek, könyörgök, segíts nekem, a te tapasztalatoddal biztos ki tudsz találni valamit.
Talán meg kellene szellőztetni az ellenzék régi, hasonló pártpénzszerző akcióit. Tudod, mire gondolok ?
I. : - Mondok neked valamit fiam, s ez egy nagy igazság. Én is egy amatőr író cikkében olvastam. A lopás büntette alól nem mentesít az, hogy más is lop. Érted ??? Te még most sem tudod felfogni ennek az ügynek a jelentőségét. Az emberek alapvetően fogják elítélni a politikusokat - ha már most nem így van -, s ha azt látják, hogy már az új generáció is ilyen, akkor előbb utóbb a kezükbe veszik az irányítást. Innentől kezdve beláthatatlanok a következmények.
Z. : - De hát akkor mi lesz most velem ??? Hiszen a Párt érdekében csináltam azt, amit, s ti is tudtatok róla !!!
I. : - Először is jegyezd meg, mert ez fontos! Mi nem tudtunk róla, hova megy a pályázati pénz. Mi csak odaítéltük a pályázott cél megvalósítására. Világos ??!!
De nyugi, azt, amit csináltál, még bizonyítani kell, s az idő egyelőre nekünk dolgozik.
Z. : - De addig én börtönben fogok csücsülni !!
I. : - Igen te ott fogsz lenni, és ott várod ki a végét a barátaiddal együtt. A balhét elviszed, majd utólag kárpótolunk, ha úgy gondoljuk, hogy jól viselkedtél.
Z. : - És az igazi felelősökkel mi lesz ??!!!
I. : - Kár kérdezned ilyen hülyeséget, te is tudod, azok mindig megússzák. Sajnos te még nem értél fel arra a magasságra. Türelmetlen voltál, nem tudtad kivárni, és saját zsebre dolgoztál idő előtt. Ez lett a vége. Számíts rá, hogy bevisznek a rendőrök, s az is elképzelhető, hogy veled kell példát statuálni. Ezért jól gondold meg, mit fogsz mondani a kihallgatáson a jegyzőkönyvbe !!!!! No, fel a fejjel kölyök, mindent megpróbálunk, hogy jól jöjjünk ki a dologból, mert azért csak a mi kutyánk kölyke vagy, és összességében ez egy nemzeti ügy !
Z. : - Nem tudtok megmenteni, kimosni valahogy???!!!
I. : - Nem.
2007. szeptember 21.
Comments