Eltartott Felnőttek

Mottó

„Korunk egyik új népbetegsége”

A különböző nevelési szakkönyvek egyik általános szentenciája inspirált erre az írásra. „A gyermek maradjon, amíg csak lehet gyermek.”

Kezdhetném a cikket egy hangzatos megállapítással, hogy a társadalom visszafele fejlődik. De ez így nem igaz, különösképpen arra a változásra, tendenciára, amiről írni akarok. Mert, ha visszatekintünk a történelemben, de elég, csak ha mindenki a saját családjában keres példát, rájövünk, hogy a mi szüleink, nagyszüleink, és régebbi eleink – szerintem mindenki tud erre példát-, egyre többet, és többet dolgoztak az életük során. Szerintem megállapíthatjuk, hogy a társadalom (itt nálunk Magyarországon ) nem visszafejlődik, hanem korcsosul. Egy önéletrajzi írásomban már leírtam, hogy nem igazán jók a kilátások a családok szempontjából, ami persze kihat megannyi más területre a társadalomban, a gazdaságban.

Az én szüleim (63 éves vagyok) még kilencen voltak testvérek, és emlékszem, ha keltem, ha feküdtem le, mindig dolgoztak. Nekik az első a család volt, de már csak négy gyerekkel, és a család fenntartásának, ellátásának felelősségével. Magánéletük, kikapcsolódásuk, terveik az életre nem voltak.

Az én korosztályom már kevesebb gyereket vállalt - én is csak kettőt -, a család iránti felelősségünk még megvan, de már több időt szentelünk a saját életünkre, céljaink megvalósítására, és a földi javak minél nagyobb élvezetére, természetesen többnyire a gyerekekkel.

A mi gyerekeink, a mai 30-40 évesek, már ötször is meggondolják, hogy vállaljanak gyereket, előtérbe került az egyéni érvényesülés, a karrier, a saját élet minél teljesebb megélése, család nélkül. Emiatt jelentős mértékben csökken a lakosság száma, ami újabb problémákat generál. Teljesen elfogadott állapot lett a „szingliség”, s kis túlzással már szégyenkezni kell, ha valaki nem leszbi, vagy homoszexuális. Már pedig ebből a két utóbbi kapcsolatból nem sok gyerek születik. A társadalom ilyen irányú korcsosulása nyilvánvaló, a visszaesés lineáris, ami alatt azt értem, vagy jósolom, hogy a mi unokáink már egyáltalán nem akarnak majd gyereket, családot, ami mögött még arra is célzok- ami már napjainkban is jellemző-, hogy szerintük túl sok a nagyszülő is. Mondjuk a nyugdíjkorhatár kitolása is, - eléggé közérthetően - ugyanezt a célt szolgálja. A léghajó is lezuhan, ha nem dobják ki a felesleges terhet.

De én nem is pontosan erről akartam írni, amikor a tendenciáról beszéltem az első mondatokban, hanem egy olyan jelenségről, ami - az ismeretségi körömben tartott felmérésem alapján - egyre jobban terjed. Biztos vagyok benne, hogy az olvasók körében is találhatók példák erre.

De mire is ?

S itt jön az én ellenvéleményem arra a kijelentésre, szentenciára, hogy „a gyermek maradjon, amíg csak lehet, gyermek”. Egyre több húsz-, harminc-, negyvenéves „gyermek" élősködik a szülei nyakán. És ez nem írható a mostani gazdasági válság számlájára, mert több esetben ez már régebben bekövetkezett.

Íme egy-két példa:

Társasházi közös képviselő mama diplomás fia meggyőzi a mamát, hogy vegye oda a lakásába az udvarlóját. Majd amikor ez megtörténik, bekéredzkedik az udvarló lakásába lakni. Persze, ahogy mondja ideiglenesen, amíg nem talál munkát. Öt éve ott lakik, a mama fizeti a lakás rezsijét, a fiú cigijét, s természetesen minden nap a mamánál kajál. A mama felvette dolgozni magához, hogy tudja pénzzel is segíteni. Az egyik nap elküldte volna csekkeket feladni a Postára, mert ő rokkant, de a gyerek ordítva tiltakozott, hogy mit képzel, majd ő a diplomájával a Postán égeti magát??!!!

Elvált fiú,- a hülyesége miatt- az összes vagyonát, a házat, amit ő épített, a gyerekeket a feleségére hagyja, Vállalkozni kezd ugyan, de nem sikerül neki igazán. Albérletben lakik, kisemmizték, de a mamához jár enni. A mama már készíti a pince átalakítását lakássá, de még meg kell nyerni hozzá a másik tulajdonost. A fiú már nem dolgozik, már pénzt kér a nyugdíjas mamától, aki szorgalmával, Hitével már többször talpra állt válása, és a fia általi megtagadás után!!!!! Munkája nincs, de majd lesz, vagy nem, így kényelmesebb.

Ércserélt, szívbeteg, pacemakeres barátom fiai 30 és 37 évesek már öt éve nem dolgoznak. Nagyobb fiú két gyerekkel él feleséggel megtűrten az anyósnál, kisebbik otthon. A rokkant nyugdíjas mamának kell dolgozni, hogy enni adjon a gyerekeknek. Az apa is rokkant, Munkát keres, hogy meg tudjon élni, fenn tudja tartani a nagy házat, de nem talál. Eladná, de nincs rá vevő. Ők úgy gondolták, majd a család együtt fog élni, közös költségviseléssel, békés öregkorban. Hát nem egészen így történt.

De folytathatnám a példákat. A konklúzióm az, hogy a mai fiatalok döntő többsége nem szeret dolgozni, elképzelése a jövőjéről nincs, nem a dolgos szülők, a család a követendő példa, hanem a többi fiatalnak a „ valami bizniszt majd csak csinálunk, majd a mutter segít „ felfogása. És a szülők csak drukkolhatnak, hogy a gyerek nehogy valami bűnözésbe keveredjen, és börtön legyen a vége.

A legrosszabb az egészben, hogy ezek a szülők mindezt önként, dalolva teszik!!!

Akkor meddig is maradjon gyerek a gyerek ??!!!

Vajon mi lesz ezekkel az eltartott felnőttekkel, ha a szüleik is meghalnak ???

2010. szeptember 3.