Sajnos majdnem egy hónapot kellett várnom a szívorvosom véleményére, mert csak akkora tudott időpontot adni, ráadásul Dunakeszire. A közbeeső időszakban nem tétlenkedtem. A sok segítő jellegű tanácsoknak próbáltam utána járni. Valaki egy kézzel gyógyító mestert ajánlott, aki miután megtudta, hogy mi a bajom, őszintén elmondta, hogy ő ebben nem tud segíteni! De legalább nem vett le!! Nehéz lett volna!!
A másik ajánlatom egy gyógynövény termesztő gazda volt, akihez már majdnem lementem vidékre. Ő azt mondta a telefonba, hogy pont a kemoterápiával ölnek meg engem, azt felejtsem el! Az ő egyik terméke egy tea volt, amit valamilyen fajta ürömből állított elő. Ezen kívül különböző növényi krémjei is voltak 25-30 ezer forintért. A tea csak 5000.-be került volna. Amikor mondtam neki adja fel postán, én átutalom a pénzt, akkor azt mondta, hogy kell egy 2-3 órás felvilágosító előadás arról, hogyan kell használni a teát. Menjek le vagy 140 km-re. Ez már egy kicsit gyanús volt, de a visszakozásomat inkább az okozta, hogy tudomásom szerint az üröm az egy mérgező növény! Talán már a Borgiák is használtak ilyet az ellenségeik megmérgezésére!
Az országjárás így ugrott!
A következő ajánlat a kábítószer körében történt. Hozzáférhettem volna egy töményebb (THC-t) tartalmazó CBD- cannabis olajhoz, az itthon forgalmazottakkal szemben kétszeres sűrűségű kiszerelésben. Három fajta van. Az egyik kedély- és alvásjavító, a másik fájdalomcsillapító, a harmadik meg étvágyjavító. A közös tulajdonság, hogy mindegyiktől mámoros leszek!
Ezeket egyszerű logikával el kellett utasítanom, ugyanis a kedélyem- a halálos betegségem ellenére – kiváló, aludni is tudok, sajnos csak részletekben. Már nem is emlékszem, hogy mikor aludtam egyfolytában nyolc órát! Komoly restanciát gyűjtöttem össze, amit ráérek kompenzálni majd a halálom után. A fájdalomcsillapító meg azért nem kellett, mert nincs semmilyen fájdalmam! Az étvágyammal pedig semmi gondom nincs. Ezeket a CBD olajakat is kizártam a körből. Kaptam ajánlatot valami füsttel történő transzbaesésre is, amit meg eleve elutasítottam, mert nem biztos, hogy vissza tudtak volna hozni! De lehet, hogy a rákomat gyógyította volna!
Többen úgy próbáltak segíteni, hogy különböző akupunktúrás csodadoktorokat ajánlottak, megesküdve, hogy az a legjobb gyógyítás a rákra. Ezt azért még nem vetettem el.
Döntenem kellett!
Az alapfelállást választottam. Én nem értek a rákhoz, tehát a leglogikusabb, ha a kórház onkológusával konzultálok majd a kezelésről.
Miért is?
Mert ő az, aki ha kell, be tud fektetni kemoterápiára, tud TB-re különböző kontrollvizsgálatokra küldeni (röntgen, CT, PET-CT, PSA vérvizsgálat folyamatosan … stb) , és neki ez a szakmája ! Ehhez ért! Közben ilyen kétségek között teltek a napok, mire a hónap végén (június) elérkezett a várva-várt találkozó a kardiológusommal. Nagy köszönet nem volt benne, mivel kiderült, hogy az onkológus ajánlotta kemoterápiás gyógyszer (TEXENO?) a halálomat okozná a szívelégtelenségem miatt!!
Puff neki! Úgy néz ki, hogy így lerövidült a hátralévő időm. Végül csak konzultált a két orvos telefonon az állapotomról, majd az onkológus berendelt magához. Rögtön jó hírt közölt velem, mégpedig, hogy a Psa értékem (ez a rák elterjedésének egy értékmérője) a véremben, a két hónappal előbb beadott POLITRATE injekció (amit 3 havonta fogok kapni) hatására 216-ról- 8,3 –ra csökkent!!! Azt mondta ez remek! Ezek után közös kiválasztással megállapodtunk egy speciális gyógyszer szedésébe, ami kombinálva van egy másik gyógyszerrel a Prednisolonnal, ami szteroid alapanyagú.
A speciális gyógyszer neve ZYTIGA, ami csak a kórházban kapható, patikák nem forgalmazhatják! Ez egy amerikai gyártmány kapszula, amiből naponta kettőt kell beszedni. A doktornő figyelmeztetett, hogy el ne veszítsem (itt majdnem felröhögtem), mert ez az egyhavi adag 1.000.000.-Ft-ba kerül!!!
Miután hazaértem, felbontottam a csomagot (nagyon profi csomagolása van) és elolvastam az ismertetőjét.
És most jött a keserű leves!!
Tudtam, hogy a gyártók a mellékhatások leírásakor minden esetleges megbetegedést ismertetnek, de ezt mindig úgy gondoltam, hogy mindez csak a felelősség elhárítására íródott. Hát az előfordulható mellékhatások félelmetesek, egyenesen riasztóak voltak. Ugyanazok, amik egy kemoterápiás betegnél előfordulnak (ahogy hallottam más betegtől), mint a hajhullás, hányás, izomvesztés étvágytalanság, általános gyengeség, kiegészítve egy sor szívbetegségre ható negatív hatással l!!
Mivel letettem a voksomat ennél a doktornőnél, végre kellett hajtani az utasításait. Folyamatosan fogja vizsgálni a véremet a Psa érték szempontjából és havi kontrollal különböző CT,MR vizsgálatot fog csináltatni, hogy lássa a rákos sejtek esetleges burjánzását,, illetve talán a csökkenését. Erre utaltam egy korábbi bekezdésben, hogy itt maradni a legoptimálisabb!
Az egyik nap elmentem levágatni a hajamat a fodrásznőmhöz és ott „MEGVILÁGOSODTAM”!!
Ő már 35 éve ismer és ugyanazt javasolta, amit sokan mások. A fiammal egyetértve ő nagyon erősnek tart és azt mondta, hogy befolyásoljam az agyamt a gyógyulásra, mondogassam többször, hogy legyőzöm a rákot, mert a belső hittel (nem vallási) csodákat lehet tenni! Persze azért elfogadom azt a segítséget is, hogy sokan imádkoznak a gyógyulásomért. Utána gondoltam, hogy a tudomány milyen keveset tud az agyról, mert még én szoktam példálózni az u.n. Placebo hatásról, amikor egy hatóanyag nélküli gyógyszert adnak be egy betegnek és mivel hisz a jobbulásában, ez a „nemgyógyszer” is hatással lesz az állapotára.
Szóval elkezdtem ezt a pszichikai tréninget, mondogatom, hogy legyőzöm a rákot, s úgy élek, mintha nem is lennék beteg. Visám vagyok, pókerezni járok, fürdőbe megyek, vendégeket hívok, olvasok és írok a gépembe. Most már nem írok arról az érzéseimről, amelyek az elmúlt egy hónapban dúltak bennem, mert hónapok óta húzódott a terápiám elkezdése, ami nem igazán lelkesítette az életkedvemet!
Július 9.-én elkezdtem a speciális gyógyszereket szedni, erősen bízva a gyógyulásomba.
Majd jelentkezem hogyan hat rám a kezelés!
2021.július 11.
Folytatás következik…..
Comentarii