Az utóbbi csatákat, úgy néz ki, a rákos sejtek nyerték meg. A különböző előkészítő vizsgálatok eredményeképpen (CT-k, MR-ek, izotópos csontvizsgálat, PET-CT, mind az ő győzelmüket mutatták ki. Jó, az egészséges sejtek csapatának még vannak villongásaik, de a háború megnyerésére a kilátások sajnos a rákos sejtek győzelmét vetítik előre.
Megérkezett a PET-CT lelete, és sajnos nagyon rossz eredményt hozott. A már meglévő prosztata és csontok áttétele után egy csomó helyen találtak rákos nyirokcsomó gócokat!!!!
Az onkológusnővel egyeztettünk a további kezelési lehetőségekről (nem gyógyulási!!!), de ennek megválasztása függ a szívorvosom szakivéleményétől, hogy milyen kezelés nem károsítja az én másik komoly betegségem állapotát, a szívizom elhalást, ami egyenlő a szívelégtelenséggel. Hogy milyen a formám: a kardiológus professzorom pont szabadságon van (ami az onkológus szerint egészen sajnálatos), de az ő véleménye, beleegyezése nélkül nem akarja elkezdeni a kemoterápiát.
Mivel operálni szerinte nem lehet, ezért két variáció van. Az egyik a kemoterápia három hetenként, a másik a célzott tablettás kezelés valami TAXAN nevű tablettával??? A fekete leves azután jött, hogy teljesen normális érdeklődéssel újra (ahogy már korábban is) megkérdeztem, (de akkor azt mondta, hogy majd az eredmények után tud valamit mondani) hogy
MEDDIG ÉLHETEK MÉG???!!!
A válasz a következő volt: - Ha a kemoterápia után az eredmények javulást mutatnak, akkor kb. 4-5 évig. Ha azonban csak tablettás kezelést lehetséges adni, akkor kb. hat hónap-fél év van hátra az életemből!!! Ezt hallani (attól függetlenül, hogy én már felkészültem a legrosszabbra is) kibaszott szar érzés volt!! Korábbi leveleimben már írtam, hogy hiába tudtam, tudom, hogy halálos betegségem van, de a pontos idő nem volt kijelölve. Tehát ugyanolyan voltam, mint a többi ember, hiszen senki nem tudja mikor fog meghalni. Esetleg elüti egy autó, kap egy fertőzést, vagy mint én, egyszer csak felmondja a szíve a szolgálatot. Most azonban, még ha nem is napra pontosan, de ki lett jelölve a halálom körülbelüli időpontja!!!!
Hirtelen azt sem tudtam merre menjek, aznap egyáltalán nem aludtam, annyira sokkolt a hír. Nappal álmodtam újra a 30-40-50 évvel ezelőtti álmaimat. Átfutott rajtam az egész életem!
A döntés a szívorvosom kezébe került, de ezt nem fogom neki megmondani, ne érezzen nyomást a döntésében, csak a véleményét fogom kérni. Habár az onkológus orvosa kért tőle telefonon való egyeztetést is. Még az is átfutott a fejemen, hogy ráveszem őt, hogy engedélyezze a kemoterápiát, de ez így utólag elég nevetségesnek tűnt, mert úgysem döntene a véleményével ellentétesen, miért is vállalna fel miattam egy későbbi lelkiismeretfurdalást, ha esetleg éppen emiatt halnék meg. Úgy hogy ezt elvetettem, és várok a hónap végéig a döntésre, amikor tud engem fogadni és megvizsgálni.
Mindentől függetlenül elkezdtem a családommal az egyeztetést a halálom utáni feladatokról (öröklés, temetés, bírósági perem, weboldal, stb.), hogy el ne késsek ezek lezárásáról.
Mindenesetre megkerestem a rákos barátomat, és kérdéseket tettem fel neki- segítséget kérve – a kemoterápiás kezelések kihatásairól, a cannabis olajak hasznosságáról, a nála már végrehajtott vértisztításról és egy sor más, a betegséghez kapcsolódó védekezési, gyógyulási lehetőségekről. Nagyon rendes volt, kimerítően tájékoztatott ezekről.
Ahogy telnek a napok, egyre inkább elhatalmasodik rajtam az a terv, hogy amíg élek, éljem az életemet úgy ahogy szeretném. Megyek pókerezni, jakuzzizok, masszíroztatom magam, de Osvárt Andreát most kihagyom!!!
Így pár nap elteltével újra vidám vagyok, most már csak az ítéletre várok, azaz még 23.-án lesz egy tárgyalásom, amire fel kell készülnöm. Közben állítom össze a web oldalamat, ahová még a halálom előtt fel akarom tenni az összes írásomat az utókornak.
Nagy az egom, mi???
Nem tudom mikor írom a következő levelemet, de biztosan lesz még.
Addig is ölelek és csókolok mindenkit!
Szeretlek titeket, akik támogattok engem!!
2021. június 15.
Folytatás következik….
コメント