Éjjel fél három van. Felébresztettek a gondolataim. Elkezdek írni, de folyamatosan azon gondolkodom, hogyan kellene leírnom azt, ami a fejemben száguld. Úgy, hogy aki olvassa, ne hívjon rögtön orvost hozzám, egyáltalán, hogy ne tartson bolondnak, s amit ha leírok tanulsággal, használhatósággal bírjon olyan embereknek, akik speciálisan éppen ezzel foglalkoznak, vagyis ez a szakterületük. Arról nem beszélve, hogy természetesen szeretném, ha gondolataim a gondolatokról olvasmányos, és elgondolkodtató, akár tanító jellegű legyen.
Lehet, hogy ez az egész írás kuszának tűnik, de én, mint „az emberi élet nagy megtapasztalója, és megfigyelője” bízok abban, hogy ezen az oldalon van még hozzám hasonlóan egzaltált, különös gondolkodású egyén, aki meg fogja érteni gondolataimat, s nem küldi rám az ápolókat. Mert még az is lehet, hogy már „bentről” írom ezeket.
Még annyit, hogy ebben a témában én nem olvastam semmilyen tudományos fejtegetést, ha mégis valaki már találkozott hasonló konklúziókkal, melyeket szakterületi tudósok vontak le, az csak a véletlen műve lehet, illetve az én zsenialitásomé.
Úgy gondolom, hogy a gondolatok állandó mozgásban vannak, mint egy filmfelvétel ami pereg az életről. Tulajdonképpen a legtöbb esetben „ déja vu”- k egymás melletti sokasága ez , amelyekből - mint amikor egy filmet a DVD lejátszón kimerevítünk - időszakonként megállítunk egy pillanatot, elemezzük azt. Majd akár beszédünkkel (ami lehet testbeszéd is), elindítunk egy újabb gondolatot, majd megint egy újabbat, s így tovább, egyszerűbben újra elindítjuk a leállított filmet. Megpróbálom egy példával még érthetőbbé tenni, hogy mire gondolok, mert amire ki akarok lyukadni, az az, hogy
a fejlett gondolkodás egy formájában, szintjén már nem is kell kommunikálni, mert a gondolatokat az emberek a fejükben ütköztetik, és már tudni fogják mit kell cselekedni.
Azt mondják a tudósok, hogy ezt már valaki régen leírta, és ez a telepátia. Én mégis azt hiszem, ezt így még senki nem írta le. Úgy szeretném, ha ez közérthető lenne, s hasznára szolgálna sok embernek.
Íme a már jelzett egyszerű példa.
Lépésben araszolok a városban az autómmal, majd a közlekedési lámpánál felgyorsulnak a kocsik - hiszen mindenki siet -, de mivel látom, hogy csak a kereszteződés közepén tudnék megállni, leblokkolok még sárgánál. A mögöttem siető belém jön a kocsijával, ezt érzékelve kiszakad a számból egy „a k….a anyád” káromkodás, és elkezdenek hömpölyögni a gondolatok.
ÉN : most szálljak ki, üvöltsek vele, üssem meg, csak nekem lesz bajom, hülye nő, pedig hányszor megfogadtam, hogy sárgánál ha megállok, mindig egy kicsit kigurulok a kereszteződésbe, hogy a mögöttem jövő meg tudjon állni, ha későn veszi észre a fékezésem, de csak nem tartottam be az aranyszabályt, s különben is nem is erre akartam jönni, ha a másik úton jövök ez nem történik meg, s a fene egye meg, hány nő kapja meg azért a jogosítványt, mert nő, vezetni nem tudnak, de kedveskednek, mosolyognak, leveszik az oktatót a lábukról, hogy jogsit kapjanak, s a hülye oktató sem gondolja, hogy ez így hülyeség, mert bármikor az ő gyerekét is elütheti egy tapasztalatlan vezető, és ebben a szar rendszerben élünk, a biztosító nem ad csereautót, amíg javítják, ez egy csomó idő, hiszen pénzem sincs erre, azt sem tudom mibe fog kerülni, s az a sok utánjárás, ott a Biztosítónál azt hiszik mindenki csaló, bűnöző, megalázzák az embert, mindezt emiatt a hülye miatt, mit fog ez most nekem sírni, hogy elnézést, de ma idegesebb vagyok a szokottnál, ki nem szarja le, de most már elkések a melóból, na gyorsan kiszállok hogy intézzük el a papírokat, s menjünk tovább, ha már megtörtént, az élet nem áll meg, remélem nem fog okoskodni, hogy talán mégis én vagyok a hibás, a baromarcú, na majd meglátjuk.
MÖGÖTTEM LÉVŐ : Istenem, ez a hülye nem tudta eldönteni átmegy, vagy nem, s ilyen helyzetbe juttatott, miért nem teszi le az autóját az ilyen, s pont velem történik meg, mert biztos mindenki azt hiszi, mert nő vagyok, jó-jó a követési távolságot be kell tartani, de ez a hülye miért állt meg hirtelen, indokolatlanul fékezett, hallottam ilyenről, hogy ilyenkor nem a hátulról jövő a hibás, minek állt meg hirtelen, valószínű mert nem fért már át, de ezt én nem mondhatom, mert meg kellene próbálni rá verni a felelősséget, és mit fog szólni a férjem, ma adta ide először az új kocsit, hiába fogom neki magyarázni, hogy nem én voltam a hibás, csak legyinteni fog, hülye nők, és ezzel elintézi, úgy felbosszant, de már most is tiszta ideg vagyok, mert reggel nem tetszett neki, hogy nem csináltam reggelit, de hogy várhatja el tőlem egy ilyen napon, amikor először vezetek, hogy vele foglalkozzam, ilyenek a férfiak, ez is itt előttem, látom, hogy hímsoviniszta, meg minden, most mindenki rajtam röhög a k.anyjukat, velük is megtörténhet, sőt kívánom történjen is meg, majd megtudják milyen szar érzés ilyenkor, most meg csak dudálnak, hova menjek, lehet hogy rendőrt kell hívni, majd meglátom milyen a manus, félre kellene állni, de ez meg majd azt hiszi el akarok szökni, felhívom a Karcsit gyorsan, jöjjön ide elvégre övé a kocsi, veszekedjen ő, különben is csak jobban tud egyezkedni, kárszakértő a Biztosítónál,így legalább nem tud ez a hülye valótlan kárt beleírni az adatlapba, kiszállok, mert még azt hiszik megsérültem, vagy rosszul lettem, pillantás a tükörbe, a sminkem nem sérült, talán egy kicsit sírnom kellene, de ráérek akkor , majd ha jön a Karcsi .
Mindketten kiszállunk, a kárbejelentőt kitöltjük, aláírjuk, viszontlátásra. Kész. Szinte már semmit sem kell mondanunk egymásnak, a gondolatok megtették a dolgukat, lehet cselekedni.
A példa tulajdonképpen egyrészt arról szólt, hogy - le sem írva az összes felmerült gondolatot - mennyi felesleges kört futunk, mire konkrét intézkedést hozunk, de szólhat arról is, hogy fontos-e ennyire körüljárni a témákat, s nem utolsó sorban arról, hogy az állókép (karambol) után, szinte pillanatok alatt iszonyú gyorsasággal elindulnak a gondolatok az emberekben. Ha nem követik azok a másikét, vagy fordítva, könnyen előfordulhat egy olyan beszélgetés is a jövőben (ami már akkor lehet, hogy természetes lesz, ha már most nem az!!), hogy:
- Láttad a sarkon azt a karambolt?
- Igen, elválok.
Mert a kérdezett már eljutott a gondolkodásban tovább, mint a másik, s konstatálta, hogy az ő neje is ugyanilyen diló, ráadásul a karambol miatt visszafordult, hazament, és ott találta a szomszédot az ágyában. Az agyunk rögzít egy pillanatnyi állapotot, képet, de a következő pillanatban már továbblép, és az előző állapotot szinte átvetíti, átvilágítja a következő, és megint következő állapotba. Tehát, ha kijelentjük például egy képről, hogy szép, az csak valószínűleg abban a pillanatban szép nekünk - nem kizárva, hogy máskor is -, de mi akkor voltunk olyan érzelmi és fizikai állapotban, ami miatt azt fogalmaztuk meg, hogy szép.
Úgy gondolom, minél nagyobb az emberek tapasztalata, ha nem is pontosan „déja vu” érzések tömege áll össze, de igenis olyanok, mintha ezek a dolgok már valakivel megtörténtek volna, akkor eljöhet egy olyan időszak az emberiség történetében, hogy szinte szavak nélkül megértik majd egymást. De tanulság az is, hogy ne ítéljünk első látásra, mert ha körbejárjuk a dolgokat, lehet, hogy pontosabb értékítéletet fogalmazunk meg.
Végső konklúzióként hadd ismételjek, egy már sokszor leírt gondolatot, hogy az embernél csodálatosabb teremtményt nem ismerünk, de az is igaz, hogy az agy az a területe az orvostudománynak, amiről még mindig a legkevesebbet tudjuk.
2007.április 14.
Comments