Sírok, zokogok, üvöltök. Összeomlottam.
Emlékszel reggel még játszottál velem, de jóformán csak fekve, mert napok óta nem tudtál rendesen felállni. Minden este úgy altattalak el, hogy kértelek, szépeket álmodjál, ne sírjál, ne féljél, mert Apa megvéd mindentől, nem engedlek bántani. De nem tudtam betartani az ígéretemet, a hasadban lévő rákos daganat kifogott rajtam. Nem tudtam segíteni!! Lelkiismeret furdalásom van emiatt, pedig mindent megpróbáltam, amit csak lehetett.
Aranyos gyönyörűségem, kérlek, ne haragudj rám! Meg kellett állítani a szenvedésedet, ami csak nőtt volna az orvosok szerint. Nagyon nehéz döntés volt a halálba küldeni Téged. Hiszen úgy szerettük egymást, ahogy a világon kevesen. Akinek nincs, de nem is volt kutyája, az nem is tudja felfogni ennek a szeretetnek a nagyságát. Mintha érezted volna, hogy itt a vég. Láttam a szemedben. Ez borzasztó érzés volt.
Miért, miért?? Miért nem engedett az Isten téged tovább élni, mint majdnem tíz év? Te senkinek nem ártottál! Okos, szép, jó, szófogadó kutyus voltál mindig. A hangomból pontosan olvastad, hogy milyen hangulatban vagyok, és aszerint viselkedtél. Ha jókedvem volt, akkor hoztad a játékodat, ha szomorú voltam, a lábamhoz ültél és nyalogattad a kezemet, ha erősebben szóltam hozzád, akkor elkullogtál, majd két perc múlva visszajöttél lehajtott fejjel és hozzám bújtál bocsánatot kérni.
És én mit vétettem Istenem, hogy elvetted tőlem az egyetlen szeretett élőlényt, aki tartotta bennem a lelket idáig??!! Én is csak szeretetet adtam, s adok mindenkinek, miért büntettél engem??
Kedves, gyönyörű kis Bambuszkám! Remélem jó helyre kerültél a mennyben, és hiszem, hogy a túlvilágon még találkozunk egymással. Hamarosan megyek én is. Addig is ne keseredj el, innen a Földről is küldöm a szeretetemet neked, a sok puszival, öleléssel együtt!
Soha nem feledlek el!!!
2020.december 29. A szomorúság napja
Comments