Mottó
„Szubjektív – vagy talán mégis általános???- helyzetkép 2008.-ban, a magyarországi autósokról.”
A rendszerváltás egyúttal meghozta az autószeretők gyümölcsét is. Szabad volt a gazda, és elindult a használt nyugati autók bevándorlása hazánkba. Iszonyatos mennyiség jött be, amivel hirtelen az autóvezetők sem tudtak megbirkózni. No nem a számával, hanem olyan tulajdonságokkal, felszereltséggel, automatikával, amit még az életben nem láttak a Trabanton, Wartburgon, vagy Zsigulin. A baj csak az volt, - illetve még mindig van - , hogy ezekkel a kocsikkal valahogy másként kell vezetni, mint a szocialista autógyártás termékeivel .Szoktam mondani, hogy a történelmet nem lehet felgyorsítani, - mármint hogy rögtön átlépünk a szocializmusból a kapitalizmusba - , de ugyanez vonatkozik az autóvezetés technikájára, s nem utolsó sorban az etikájára. Meg kell adni az időt, amíg igazi demokrácia alakulhat ki, leküzdve annak gyerekbetegségeit, s bizony el kell telni 1-2 generációnyi időnek, amíg megtanulnak az emberek autót vezetni itt Magyarországon.
Most pedig sajátos értelmezésemben lássuk mi a helyzet majd húsz évvel a rendszerváltás után.
Érdekes módon már az autó kiválasztásánál, vásárlásánál eldől milyen habitusú vezetője lesz a kocsinak. Hosszú évek vezetés közbeni megfigyelés alapján állítottam össze bizonyos jellegzetes tulajdonságokat, ami lehet téves is, de azért kérem, hogy gondolkozzanak el rajta, s amikor ilyennel találkoznak, vagy beazonosítanak, akkor legyenek óvatosak !!
A hétvégi autósok
Ők azok, akik vagy garázsban, vagy ponyva alatt tartják a kocsijukat. Ettől függetlenül szinte rituális módon fényezik, tisztítják, készítik fel az autót a hétvégi „’ünnepre”, amikor kikocsikáznak. Velük szemben nagyon óvatosnak kell lennünk, mert gyakorlatlan sofőrök, a közlekedést általában lelassítják, a zűrösebb helyzetben bepánikolnak.
A „ Látod milyen klassz pasim van , vagy klassz csávó vagyok „ típusú vezetők
Ezeknek a rendszámtábláján van rajta a nevük. A lányok vagy a barátjuktól, vagy a férjüktől kapták így - enyhe célzással a szőke nő mivoltukra - , hogy el ne felejtsék a nevüket .
JUCI-001, MARY-002, de láttam már GINA- 001,002,003-at is évenkénti kocsicserével.
A fiú nevesek, LACI, TIBI , FERI 001-666-ig, többnyire alulműveltek, ők inkább azért teszik fel a nevüket, hogy lássák az emberek milyen „nagy „ ember, de közben nem tudja, hogy milyen KICSI !!!
Ezek egytől-egyig azt gondolják, hogy a névvel már vezetési tudást is kaptak, úgy hogy szintén csak legyünk óvatosak velük szemben, mellett, mögött, előtt !!!
A „Csak érjek már haza valahogy „ autósokRENAULT THALIA, HYUNDAI , NISSAN ALMERA ,SKODA OCTAVIA, FABIA, KIA
, s a régi, szocialista típusú, még jó állapotban lévő autók vezetői .
Innentől kezdve csatolom az ilyen vezetők többségének autómárkáját is. Tehát ők azok, akik szinte félnek vezetni. Az ülés ráhúzva a kormányra, s közben fejik azt, manőverre képtelenek , az egész útjuk egy stressz. Ők azok, akik mindig a belső sávban autóznak, akinek hiába indexelsz, se nem látnak, se nem hallanak.
Megfigyelhető, hogy ezen kategória vezetői vásárolják a leghülyébb, és a legészrevehetetlenebb színű autókat. Szinte vonzzák a balesetet.
Külön odafigyelést igényelnek!!!
A „ Hát te mit keresel itt az úton „ típusú vezetők
JEEP , PORSCHE CAYENNE , LAND CRUISER , LAND ROVER , és az összes jeep fajta autós .
.Jellemzőik, hogy letolnak az útról, elfoglalják a rokkant parkoló helyeket, egyszerre három autó helyét foglalják el, különleges dudákkal dudálnak rád, hogy a frász kerülgessen. Ismertető jelük, hogy többnyire kopaszra nyírtak, s valami genetikai hiba miatt mindenkinél nagyobb a szájuk, illetve a pofájuk. Agresszívak, nem érdemes velük kötekedni,hacsak nincs alattad egy hasonló kocsi, de akkor te is olyan vagy, s minek kötözködnél a hasonszőrűvel ?! Esetleg, ha 120 kiló vagy, és a K-1-ben indulsz.
Igazándiból az ilyen autók tulajdonosai igen erős kisebbségi komplexussal küszködnek, s ezzel a nagy, bazi autóval próbálják ellensúlyozni azt. Azonban a kiszállás után szembesülniük kell azzal, hogy a valóságban senkik.
Az „ Ez is tud annyit,mint a tiéd „ fajták
ÚJABB KIADÁSÚ SUZUKI-K , RÉGI , TUNINGOLT LADA, FIAT 128 , RÉGI
GYÁRTÁSÚ OPELEK, VOLKSWAGENEK .
Rájuk nagyon kell vigyázni , mert igazándiból kisebbségi érzésük van. Haragszanak a világra , mert nem tudtak újabb, jobb, drágább kocsit venni, s ezt igazságtalannak tartják. Inkább elhitetik magukkal, hogy ha a régi jól karban van tartva, akkor felveszi a versenyt a jobbakkal Óriási tévedésben vannak, de egyszer majd idejük sem marad ezt konstatálni, mivel hiába mosolyognak át gúnyosan egy előzött Mercedes vezetőjére, az előzést már nem tudják befejezni, mert a szembejövő kamion jelentősen lecsökkenti sebességüket. Az ilyeneket el kell engedni, csak bajt hoznak a normális vezetőre, hagyjuk meg őket abban a hitben, hogy övék a jobb autó. Nagy baj lehet, ha leállunk velük versenyezni !!!
6. A „ Látod gyerek ? Ez autó !! „ típusú sofőrők
FERRARI, BENTLEY, LAMBORGHINI, JAGUAR, HUMMER.
Akinek ilyen kocsija van, tulajdonképpen nagyon gazdag ember, s mindenképpen az „ újgazdagok „ kategóriába tartozik. Nem azért vesz ilyen autót, hogy a gazdagságát demonstrálja, hanem mert azt hallotta, hogy az ilyenekhez, mint ő, ez így illik. Nem akar kilógni a sorból.
Velük a közlekedésben komolyabb baj nincsen ( leszámítva az M-7-en történt halálos versenyzést ) , mert óvatosabbak annál, mint hogy erőszakosak legyenek, és kockáztassák az autójukat. Náluk csak arra kell figyelni, hogy mi ne bámuljuk sokáig, mert beleszaladunk valakibe !!
A „ Nyomjuk neki !! „ típusú vezetők
BMW, PORSCHE 911, S MINDEN 180 LE FELETTI AUTÓ tulajdonosai.
Életveszélyesek. Többnyire fiatalok, ők azok, akik nem tűrik, hogy valaki egyáltalán, véletlenül megelőzze őket. Ha igen utána erednek, leelőzik, ráfékeznek, ujjal mutogatnak, kiröhögik a gyengébb autóval közlekedőt. Lerí róluk a nagyképűség. Este is napszemüvegben vezetnek, lássa mindenki a különlegességüket, csak ők nem látnak semmit. Nagyon vigyázzunk velük, előzésnél számítsunk az ő kivágásukra, gyorsulásukra, ha mögöttünk haladnak.
Verbálisan sem érdemes velük kötözködni, mert olyan hangosak rögtön, hogy meg sem halljuk a saját szavunkat. Ők az igazi elfajzottjai az autós nemzedéknek.
A „ Beosztásom megköveteli ezt a kocsit „ típusúak
MERCEDES, AUDI, SAAB,VOLVO, OPEL, RENAULT, PEUGEOT KÖZÉP- ÉS
NAGYKATEGÓRIÁJÚ AUTÓK.
Azok vásárolják, akik valamilyen vezető beosztásban dolgoznak, s tudják, hogy bizonyos helyzetekben a látszat is sokat számít .( üzleti tárgyalás ) Többnyire jó vezetők, felveszik a közlekedés ritmusát, nem kérkednek a jó autójukkal. Persze ők is elvárják, hogy kiváltságosként beengedjük akkor is, amikor szabálytalanul akar besorolni a mi sávunkba.
A „ Na milyen belevaló kis csajszi vagyok ??!! „ típusú vezetők MINI COOPER, SMART , RAV-4 , TOYOTA YARIS , VW BEATLE,…Olyan nőknek van ilyen autójuk, akik többnyire fiatalok, az átlagnál egy kicsit jobban vezetnek, s még nem adták el magukat valami gazdag barátnak. Saját erőből vették az autójukat, ami persze mindig ragyog. Önállóságukat, különlegességüket hangsúlyozzák az autójukkal, a vezetési stílusukkal. A baj abból szokott lenni, hogy jobb vezetőnek hiszik magukat, mint amilyenek. Lendületesen vezetnek, de mindig kell számolni azzal, hogy elveszthetik uralmukat a jármű felett, mivel az optimálisnál nagyobb sebességgel vezetnek általában.
A „ Jó ez még nekünk „ autósok
DACIA, LADA, WARTBURG, TRABANT, MARUTI, MOSZKVICS tulajdonosok.
Ők már belátták, hogy lemaradtak a többi autótól. Kilátásuk sincs újabb kocsira, ezért megpróbálják valamilyen szinten tartani azt. Óvatosan, túl lassan vezetnek, ami legalább olyan balesetveszélyes, mint a gyorshajtás. Szerintem egy kicsit szégyellik is magukat a tulajdonosok, hogy csak egy ilyenre futja. Ne bántsuk őket, fogadjuk el, hogy egy kicsit töketlenek az előzésben, mert félnek, hogy nem tudják ezzel a kocsival befejezni. A legtöbb kocsinak már véres azért a torka, hörög, csattog, nem beszélve a kétüteműek kipufogásáról. Maradjunk tisztes távolban ezektől.
A „ Tesó , ezt soha nem visszük a MÉH-be „ vezetők ZSIGULI, LADA, DE CSAK 20 ÉVNÉL IDŐSEBB KORÚAK
A színesfém – és vasúti sín kereskedők hivatalos autója, mivel jelenleg ez a legolcsóbb kocsi.
Óvakodjunk a vele való balesettől, mert általában olyan régi kocsik, hogy már 15 éve nincs biztosításuk. Esetleg kérhetjük a kárt a helyszínen készpénzben, de ez a próbálkozás nem sok sikerrel kecsegtet. Kerüljük a közlekedési kapcsolatot, amennyire csak tudjuk. Balesetnél soha nem lesz igazunk, de ezen felül még rosszul is járhatunk ( Olaszliszka !!!) , ha kiszállunk.
Hirtelen ennyi jutott eszembe, de úgy gondolom többen fognak a fejükhöz kapni, hogy „ tényleg, én is találkoztam ilyennel !!”.Ha nem is csalhatatlan kategóriák ezek, azért kéretik megfogadni egy régi autós tapasztalatait.
Egy a jó (és szerény) vezetők közül
Renault Laguna 1.9dci Kombi
Szigetszentmiklós, 2008.október 24.
Comments