Krisztus után 2300. - A VÉG

Mottó

„Folytatásos látomás a Földi élet végéről.” Ezt sem vegyük komolyan, de azért….”

Előző cikkemben a 2200.-ik évre szóló látomásaimat írtam le, de ott is jeleztem már, hogy úgy látom, a technika ugyan előre halad, de a Világ visszafelé fejlődik. Az emberek elidegenednek egymástól, a kommunikációt gépek végzik, a családok egyre kisebb egységekre bomlanak. Beszélgetni már csak az automatákkal beszélgetnek, egymással szinte nem is találkoznak az emberek, mivel mindenki magának csinál kikapcsolódást.

Gondok egyelőre nincsenek, mindenben önkiszolgáló a rendszer, aki, amit akar, megkapja.

A tudósok megpróbálják kiszélesíteni a Világegyetemet egyre gyorsabb űrhajók építésével, de sajnos az utasokra nehezedő nagyobb nyomást - ami feltétele a nagy távolságok, minél rövidebb idő alatt történő leküzdésének -, még nem tudják teljes mértékben kompenzálni.

Nem rendszeresen, de még egy emberöltő alatt látogathatók lettek más, emberi életre alkalmas bolygók, de ott is csak a legszükségesebb alapfeltételek épültek ki, hosszú távú tartózkodásra még nem rendezkedtek be.

A Földön már szinte minden kiszolgáló technikai feltétel megvalósult.

A Vezetők egy elvetélt ötlet társadalmi elfogadásán fáradoznak, ami szerintük megkönnyíti mindenki életét. Egy központból vezérelve stimulálni akarják mindenki agyát, hogy ha valami mégsem tetszene az embereknek, - mármint nem tökéletes az élete -, akkor befolyásolni tudnák a „helyes irányba” őket.

Persze a többség ezt nem akarja, inkább növeltetnék a kábítószer automatákban tölthető időt.

Az Emberiség elérte az Élet tökéletességét, gondtalanságát. Az átlagéletkort kitolta 120-140 évre, de a telhetetlen embernek ez sem volt elég.

Az életkor kitolódása miatt már nagyon sokan voltak a Földön. A Világkormánynak takarékoskodási lépéseket kellett bevezetni, mert nem volt annyi ennivaló, mint amennyi szükségeltetett. Az emberek egy része erőszakkal szerzett magának többet, újra közhasználatú szóvá vált a lopás, amit pedig már elfelejtett mindenki.

Ezzel együtt probléma jött, probléma után.

Valamikor Kr.u. 2295-ben a Föld elindult a Vég felé. A leépülés akut volt, és igen fájdalmas. Olyan nagy volt a meglepetés, hogy nem is gondoltak rá, hogy a kezdetekhez képest még sokkal fájdalmasabb dolgok következnek.

Először az elégedetlenek elkezdtek sztrájkolni. Legalább is akartak. Ugyanis egy Világkormány volt, egy hírcsatorna, amit egy központból irányítottak. A sztrájkolók nem is tudták hova kellene kivonulni, hiszen pontosan a Világkormány székhelyét sem ismerték. Csak úgy találomra vonultak az utcákon, jelszavakat skandálva, majd rájöttek, ahhoz hogy felfigyeljenek rájuk, olyan dolgot kell tenniük, ami tiltva van.

S innen kezdtek a dolgok komolyra fordulni.

Sokan szerettek volna több gyereket - a normálisabbak - így a hangadók elraboltak gyerekeket különböző családoktól. Elkezdtek a megengedett egy helyett, tíz-húsz embert megölni naponta, válogatás nélkül.

Amúgy is kevesen jártak már az utcákon, de amikor ezt látták már senki sem.

A félelem beköltözött a lakásokba, a zsigerekbe. Ennek láttán a lázadók csak erőt merítettek abból, lassan úgy érezték ők a kiváltságosak, nekik mindent lehet, és felszabadult belőlük az évszázadok óta génjeikben lévő szunnyadó erőszak, hatalomvágy, önzés, az elfajzott ego.

A Központ pontosan tudta, hogy kik a lázadók, hiszen rögtön kitűnő minőségű felvételek érkeztek oda, ami alapján be tudták azonosítani őket, majd hirtelen kapkodásukban a beazonosított tüntetők lakásából letiltották bizonyos élelmiszerek rendelését.

Rossz döntés volt.

Az anarchia elindult. Válogatás nélkül törtek be a házakba élelemért, már nem számolva, hogy hány gyilkosságot követnek el, majd megkeresték az energiaellátó központokat, és próbálták azokat birtokba venni. Ezt megakadályozni csak automata zárakkal tudták, mert Rendőrség, Hadsereg már rég nem létezett, csak egy kis profi Rendészeti Szupercsapat volt felfegyverkezve, de azok is inkább a kis létszámú bűnözők elfogására, és másik bolygóra történő szállítására specializálódtak.

Forradalomra nem, habár ez nem is volt annak nevezhető, de mivel az emberek a lustaságukban még butábbak lettek, könnyű volt mozgósítani a tömegeket egy-két jó szónoknak. De hát ez így volt, amióta Világ a Világ. Mindig is egy Vezért kellett követni.

A Rendszert irányító felesküdött hivatalnokok a Világközpontból jövő utasításokat hajtották végre, amelyek, - mivel nem volt példa hasonlóra -, kellő átgondoltság nélkül születtek. Hogy a tömeg hazamenjen, a zavargások színhelyén, illetve egy Magyarországnyi területen első lépésben megváltoztatták az időjárást. Kinyitották a klímapajzsokat időszakosan.

Először forróságot bocsátottak az országrészre, majd mivel nem sokan mozdultak, óriási szélvihart, hideg esővel, orkánnal, tornádóval. Ez ugyan hazazavarta, - de legalábbis fedett helyre- a lázadókat, de amivel nem számoltak, részlegesen megbénította a távközlést, a kommunikációt.

Az időközi szünetekben ezeket megjavították, ám egy lényeges dologról elfelejtkeztek. Az emberek által korábban választott klíma kiépítésekor steril körülményeket biztosítottak az ernyő alatt élők számára, de most rés keletkezett a pajzson. A kint, az alkalomra váró baktériumok, bacilusok, és ezek egyre inkább elfajzott mutációi kiéhezetten csaptak le az Emberiségre. Pandora szelencéje újból kinyílt, s a benne lévő betegségek soha nem látott gyorsasággal, és kíméletlenséggel árasztották el a Földet. Hiába csukták vissza a pajzsot, már késő volt.

A Világkormány már látta, hogy hibázott, s rögtön elkövették a másikat, hogy ezt megmutatták az embereknek, az összes elérhető kommunikációs fórumon. Felhívták a figyelmet, hogy mindenki fel tudjon készülni valamilyen védekezésre, melyek fajtáiról folyamatosan ismertettek mindenkit.

Kitört a pánik.

A szerverek felforrósodtak. Mindenki túlélési technikákat töltött le az Internetről, amíg lehetett élelmiszereket rendeltek, felkészülve egy hosszabb bezárkózásra. Az okosabbak már étkezési növény-magvakat hozattak, szakkönyveket az építésről, telepítésről, gépekről stb. Ezzel egy időben ezek az emberek - mivel biztosak voltak a pusztulásban -, családjukat összeszedve, felpakolva, az űrhajózási repülőtérre mentek.

Nekik volt szerencséjük, mivel a Világ többsége el volt foglalva a bezárkózással, a Földi túléléssel, nem őrizték úgy a reptereket. Mint egy újkori Noé bárkája, a felelhető háziállatokkal és a hasonló gondolkodású emberekkel, technikai tudással, mintegy kettőszáz ember elindult egy új bolygóra, ahol tudták, hogy az élet feltételei adottak. Ez a Világ több részében is megtörtént, egymásról nem tudva.

Ami a felkészülésben sokáig tartott, az a szükségesnek ítélt könyvek letöltése, és kinyomtatása volt. Akkorra már megszűnt a könyvkiadás, minden számítógépes archívumokban volt lementve. Attól függetlenül, hogy tudták, az új bolygón áram nincs, azért bepakoltak minden elektromos kütyüből is több darabot, s nem utolsósorban lemezekre is mentettek hatalmas mennyiségű tudást.

A Földön maradók különböző bunkereket építettek a még hozzáférhető anyagok és technikák igénybevételével, lehetőleg minél mélyebbre a Földbe. De ez már csak kapkodás volt. Hiszen, ha felmentek a levegőre valamiért, vagy csak megnézni mi van, akkor vagy meghaltak ott fenn, vagy magukkal vittek le különböző fertőzéseket, tudtukon kívül. Az emberek elkezdtek közösen imádkozni, mert valamikor hallottak ilyesmiről, de itt már nem segített semmi.

Véletlenszerűen pont ebben az időszakban (de véletlenek nincsenek) a bűnözők a bolygójukra látogatóktól elraboltak egy űrhajót, majd azzal a Földre jutottak. Nem tudták, hogy itt mi történt, de hogy átvegyék a hatalmat, és ne kelljen visszamenniük a Bűnözők Bolygójára, minden útjukba kerülő menekülő embert megöltek. A paradoxon az volt, hogy rá kellett jönniük, hogy saját maguk hóhéraivá váltak, bíróság ítélet nélkül. Innen már nem volt menekvés. Egy véletlenül felrobbant, kisebb, taktikai oxigén kivonó bomba hatására, aki a környéken volt, az felbukott és megfulladt.

Az elektromos töltőállomások megsemmisültek, a Föld feletti védőpajzs véglegesen kinyílt, és az évszázadokon át visszatartott, már a XX. században észlelt felmelegedés, mint egy hatalmas hajszárító forró levegője, letarolta a Földet. A jéghegyek elolvadtak, a tengerek, - néhány magasabb hely kivételével -, elöntötték a szárazföldeket, a Föld alá bújt embereket kiöntötte, mint az ürgéket, de védelmet ők már nem találtak.

A véletlen folytán egy hatalmas bárka az Araráton megrekedt, mementóként, de élőlények nélkül, s csak a Tibetben élő szerzetesek forgatták imamalmukat megszokott csendben, szinte tudomást sem véve a bekövetkezett világvégéről.

Az élet gyakorlatilag megszűnt a Földön!!

A nevét sajnos nem tudom az új bolygónak, ahová a legtalpraesettebb Földlakók menekültek

újraépíteni egy másik Földet „, de ígérem, ha kapok valami friss információt ezzel kapcsolatban, megírom.

Carpe diem!!!

2007. szeptember 21.