In memoriam S. Zoli

Mottó:

"Azt mondják halottról jót vagy semmit, de a jó az mindig relatív, s a rossz is csak nézőpont kérdése."

Mi mindig jóban voltunk. Meghívottak voltunk az első legális vállalkozása, a Gogol utcai borozó megnyitásra, amit a Vadász Vincével közösen csináltak. Azt még az „éjszakai portásságból” megtakarított pénzből nyitották. Jól is indult, így utólag, bár csak maradt volna ott. Segítettem beiskolázni a húgát a Vendéglátó Iskolába, jól ismertem mindkét legújabb kori feleségét, kerti partikat csináltunk náluk, és természetesen az éjszakában is sokat voltunk együtt.

Ő volt az utolsó cserkész, az utolsó utcai verekedő, ebben a „fegyverrel erős” új alvilágban. Öntörvényű ember volt mindig. Nagyon tudott verekedni, köszönhetően bokszolói múltjának, soha nem félt senkitől.

Álljon itt most egy-két történet róla, melyek egy kicsit többet mutatnak meg az emberről, mint az újsághírek.

Egyszer a Lőrinc étteremben ülve nézte a billiárdozókat, amikor egy arab srác elé állt. Zoli normálisan szólt neki, hogy nem lát tőle, de a srác vonakodva állt odébb, még valamit mormogott is a bajsza alatt. Akkor még nem ismerte a Zolit, nem tudta ki szólt be neki.

Éreztük, hogy ennek folytatása lesz. Kis idő múlva a portánál beszélgettünk hármasban, amikor az arab bement az előtérben lévő WC-be. Amikor kijött, egy pillanatra megállt előttünk, szúrós szemmel a Zolira nézett, majd a földre ejtett egy kulcscsomót.

Rosszul tette, mivel azért csinálta, hogy elterelje a Zoli figyelmét. Én ugyan azonnal lenéztem a kulcsra, Zoli azonban úgy szájba verte a gyereket, hogy a fejemet sem tudtam felemelni, s máris ott feküdt előttem. Később kiderült, hogy ő pontosan tudta mire készül az arab, s megelőzte a srácot.

De még nem volt vége.

Az arab kiment a kocsijához, - mikor már fel tudott kelni - és egy éles tőrrel jött vissza, és hívta ki a Zolit megmérkőzni. Ekkor még olyan világ volt, hogy fegyvereket még nem használt senki, sokszor döntöttek el vitákat puszta kézzel. Zoli kiment, eljutott a kocsijához valahogy, majd onnan kivett egy szamuráj kardot. Ez számunkra is meglepetés volt, de az arab a Világból kifutott, amikor Zoli üvöltve kergette a lekaszabolás fenyegetésével. Az embert soha többet nem láttuk a környéken.

Hétköznap este, teltházas kártyaterem a Lőrincben, s egyszer csak megáll a lélegzet is, mert olyan történik, amit még ott sem láttunk soha. A nyolckeres Száva család vagy 20 tagja, felszerelkezve késekkel, baseball ütőkkel, láncokkal vonul be a termekbe, látszik, hogy keresnek valakit. Óriási csend borul a teremre, mozdulni sem mer senki. (a többség békés römista volt).

Egyedül Zoli jön ki eléjük a leghátsó teremből, ahol smén (baccarat) folyt, s felelősségre vonja a Sárgalábút, hogy mit keresnek itt, az ő területén!!!! Látszik rajta, hogy egy cseppet sem fél, amikor kizavarja őket onnan. Kiderült, hogy az egyik Bimbi fivért keresték, mert eltörte a Száva klán egyik tagjának a kezét. A legidősebb fivér ott volt, és megegyeztek a kártérítés összegébe, amit később ki is fizettek a családnak.

A lényeg itt az volt, hogy olyan híre volt Zolinak, hogy nem mertek a Száváék semmi balhét csinálni. Pedig ő egyedül szállt szembe velük!!

Amit most mesélek róla, az, mint ötlet zseniális, de valószínű egy törvénytisztelő olvasónak nem igen fog tetszeni:

Lőrinc és Soroksár határában felépült akkoriban egy nemzetközi kamionparkoló, a hozzátartozó irodákkal, dolláros bolttal, vendéglátó egységgel, ahol megint portás is kellett, s akkoriban a város ezen felén a Zoli csapata uralkodott az éjszakában, de a nappalokon is. Különben is Budapest már akkor fel volt osztva bandák uralta területekre. Először gázolajjal üzletelt a törökökkel, majd a dolláros boltban vásárolt műszaki árukkal. Ezt mindenki csinálta. A török vásárolhatott útlevéllel, de a valutát mi adtuk az árura, mert mi nem vehettünk nagy értékű cikkeket.

Ő azonban tovább lépett, veszélyesebb területre, de kitalálta a kockázat minimálisra csökkentését.

Azt beszélték, hogy beszállt az embercsempészetbe, de igencsak sajátos módon. A török kamionosok hozták a különböző nemzetiségű menekülteket, akik Ausztriába akartak jutni, s Zoli a magyar határon való átjutást ígérte nekik. Hetente egy, maximum két fuvart vállalt, fejenként kétezer márkáért.

De ő bizony egyetlen embert sem juttatott át Ausztriába, a pénzt azonban elvette. Az embereket beültette egy le-függönyözött buszba, vagy egy zárt teherautóba, ahol nekik mozdulatlanul, csendben kellett eltölteni három órát, amíg a jármű folyamatosan haladt, állítólag Bécs felé.

Amikor megállt a kocsi, a menekültek ki lettek szállítva egy erdő szélén, s Zoli, a nem messze lévő WIEN feliratra mutatva indította őket útra, hogy az már Bécs, Ausztria fővárosa.

A szépséghibája a dolognak az volt, hogy a WIEN felirat, az M 7-es autópálya pesti befutójánál lévő, Kamaraerdei „Hotel WIEN” reklámvilágítása volt. Képzeljék el a sok menekültet, amikor beérnek a szállodához, és kiderül, hogy még mindig Magyarországon vannak, de már pénz nélkül.

Az élet elvitt Pestről - amit nem is bánok -, de amikor Tökölön építettem a vendéglőmet, s elfogyott a pénzem, felkerestem őt. Megkérdeztem, tud - e valaki pénzes embert, akit társnak bevennék az üzletbe, mert szeretnék még ott szállodát, fürdőt, szabadidő központot is építeni. Zoli nem ismert ilyen embert.

Kérdésemre, hogy „Te nem akarsz beszállni hozzám?” - a következőket mondta:

- Gyulám, te ismersz, és tudod, ha én beszállok, akkor te kiszállsz. Hát így nem lettünk üzlettársak.

Még sok történetet tudnék róla mesélni, lehet, hogy majd egyszer folytatom. Sajnos túl magasra jutott, s mint tudjuk, onnan lehet a legnagyobbat esni. A fizikai erő már nem dominált az éjszakában. Már a fegyvereké volt a szó itt Pesten is. Zoli nem érzékelte a gátlástalan gyilkosok veszélyét, sérthetetlennek gondolta magát. Valószínű rácsodálkozott, amikor Tahitótfaluban haladva, a százmilliós Bentley autója mellé érkező motorosok géppisztolyukkal egy teljes tárat belelőttek.

Utolsó gondolata talán az volt, a pofátokat szétverem, ha kiszállok a kocsiból.

De már soha nem szállt ki.

Sokszor elgondolkozom, vajon a Sors irányítja-e az életeket, s azért vette el az övét korán, mert előtte engedte olyan módon élni, mint a királyok sem? S ez nem túlzás.

Kíváncsi lennék egy felmérésre, ki választaná Zoli rövid, de csodálatos élményeket megélő életét, vagy inkább maradna-e a többség élte, előreláthatóan hosszabb, de nem olyan intenzív életnél.

2007.június 16.