A Lőrinc étteremben a társadalom szinte minden rétege megtalálható volt. Kisstílű - és nagyobb stílű bűnözők, lecsúszott értelmiségiek, kurvák és leendő kurvák, élsportolók, kártyások, tolvajok, betörők, verőlegények, uzsorások, behajtók, valutázók, és egy pár olyan ember, aki csak bámészkodni járt.
Na jó, ott voltak az álruhás zsaruk is. Az is közismert volt, hogy a csibészek között ki is a „tégla”. Tudják? - aki kisebb balhék elsimítása fejében köpött a zsaruknak, a készülő nagyobb balhékról. De hát így van ez a mai napig.
Hihetetlen, de egy-két verekedéstől eltekintve nagyon jól el voltak egymással. A tolvajok, betörők mindig hoztak pénzt eljátszani a különböző játékokon, de ez a pénz is tulajdonképpen „forgótőke” volt. Naponta forgott egyik zsebből a másikba. Hol ez nyert, hol az. Jó világ volt, gazdag világ, s ennek csak a Kaszinókba való szabad belépés vetett véget. De az nagyon. Mai ésszel fel sem mérhető milyen vagyonokat vesztettek el az emberek.
Az ismert kártyamester akkori értéken (1988-89) százmilliókat hagyott a Citadellában. Kéretik tízzel megszorozni mai áron!!!
A Délker. igazgatója egyszerre hat asztalon játszott a kaszinóban, óriási pénzekkel. Az első „igazi” cigaretta milliomos, a Kecskemét környéki S., suhogó farmerban, napi 5-10 milliót hagyott a Las Vegasban.
A Lőrincet ez úgy érintette, hogy nem oda hozták a pénzt, a kártyások áttértek a hamiskártyára, mindenki megpróbálta becsapni a másikat, mert nem volt pénz utánpótlás. Így aztán a kártya szép lassan elsorvadt, folyamatosan csökkent a kártyaklubok száma, ma alig található römiző hely a városban.
Csumpi és B. (az anonimitás szükséges, mert még mindig ismert alvilági ember) egyszerű betörők voltak. Tőlük pénzt ritkán lehetett nyerni, mert profi szinten biliárdoztak, csak römin tudtunk néha elvenni tőlük egy kis lóvét. Nem azért, hogy védjem őket, de elmesélek egy sztorit, ami egy kicsit Robin Hood-os.
Egyszer kaptak egy címet, de ahogy berepültek éjjel, azonnal látták, hogy nem jó helyen járnak. Lerítt a lakásról a szegénység. Innen semmit nem lehetett elvinni, ezért a konyhaasztalon ők hagytak ott tízezer forintot. Képzelhetik, hogy csodálkoztak a lakók, amikor megtalálták.
Sz. Béla volt a csúcs számomra. Mindig volt nála eladó arany, s mindig elmondta nekem, hogy nyugodtan megvehetem, nem döntött (lopott) áru, pedig tudta, hogy én nem kockáztatok semmit. Az meg köztudott volt, hogy itt többnyire csak lopott ékszereket árultak.
Jó volt uzsorás is, aki frankó aranyra adott pénzt a leégett kártyásoknak. A barátnője kísérte, s annak a kezében volt egy kendő, benne ömlesztve kétmillióért arany. T. ma Izraelben él, itthon palotája volt, de menekülnie kellett. Most egy közértből hordja házhoz az árut Tel –Aviv-ban. Ez a tipikus egyszer fenn - egyszer lenn.
Visszatérve Bélához, képzeljünk el egy 160 cm alacsony (nem magas), enyhén kopaszodó, mosolygós 25-30 körüli srácot. Az Istenek olyan beszélőkével áldották meg, mint keveseknek van a világon. Bármelyik új csajt el tudta csábítani. Persze segítettek neki egy páran, de sokat nem kellett.
Ő volt a filmrendező Úr.
Ahogy mellé ült az új lánynak, egy kicsit nézegette, majd egyszerűen megkérte, hogy hadd nézze meg profilból. A lány rögtön odafordult, majd elsőre - csöppet sem tolakodóan - megkérte a lányt, hogy szálljon le a bárszékről, és forduljon egyet. Közben a barátok is odasúgták a lánynak, hogy karriert csinálhat a Rendező Úrral. Utána beszédtechnikát gyakoroltatott a lánnyal a bárpultnál, mint Higgins professzor a My fair lady-ben. Mindenki szétröhögte magát, de a lány már el volt kábítva.
Hányszor mutatták be a lányoknak az arab producert, aki B. volt, csak magára terített egy lepedőt, s egy függönyzsinórral körbekötötte a fején. Alatta teljesen meztelen volt, elgagyogott egy kis arab halandzsát: - Ala,hala alkala … és várt. Géza addig rávette a csajt, hogy ez a producer csak úgy szerződteti, ha a leendő filmszínésznő lesz…ja. S lőn így mindenkivel. Azóta is várják a lányok az értesítést a filmszerepre.
Azt a kártyást, aki nem tudta időre visszaadni a kölcsönt nem bántották súlyosan. Csak lefogták, egy csúzliba kerámiagolyót tettek, majd közelről kilőve eltörték a szegycsontját az embernek. A kezét nem törték el, hogy tudjon még kártyázni, mert csak így volt esély, hogy visszanyerje a pénzt. Gipszben még képes volt rá. Elég kegyetlen dolog volt.
A korábban említett Csumpit nagyon szerettem, mert mindig meg tudott nevettetni. Amikor hosszú börtönbüntetése végén, jó magaviseletéért hazaengedték hétvégenként, akkor mindig meghívtam egy italra, vacsorára. Az oka a sajnálat volt.
Történt, hogy egy válogatott focistától kaptak egy tippet, hogy hova törjenek be, de az egy másik válogatott focista volt. Az első elvitte - biztos, ami biztos- Balatonra, hogy ne legyen senki otthon. Pár hétre rá bebuktak egy másik melón, de a tippadó mindig ugyanaz a focista volt, mert ő ezekben a körökben forgott. Megígérte a Csumpinak, hogy havi apanázst ad a feleségének, - aki kis gyerekkel ottmaradt egyedül -, ha nem dobja fel őt. Fizette is a havi 50 ezret, amíg végleges helyre nem szállították letölteni a büntetést, de onnantól már nem adott egy vasat sem. Igazi aljas dolog volt, nem is volt sokáig maradása az embernek az éjszakában.
Szigetszentmiklós, 2008. február 11.
Comments