A Rózsaszín Cicák

Mottó:

„Érdekes életképek Budapest akkori legmenőbb bárja, a „Rózsaszín Cicák” életéből, 1985-ből.”

Ez volt tulajdonképpen az első igazán nyugati színvonalú éjszakai mulató a 80-as évek elején. Már messziről látszott az ajtók felett az a két hatalmas rózsaszín mell, mert az igazi név, a Rózsaszín cicik” volt. Ezt azonban nem engedélyezték, ám a két félgömb alakú díszt igen.

Belépéskor lenyűgözött az a sokfajta ital (szinte a Világ összes ismert itala), amivel szembe találkoztál a bárpultnál. Egy szinttel lejjebb, az előtérben, egy pool biliárdasztal állt, snooker lyukakkal, ami igen megnehezítette a golyók belökését. Én itt tanultam meg ezt a játékot magas szinten űzni, ami sok pénzt hozott a konyhámra.

Innen nyílt maga a bár rész.

Az egész terem tele volt „led”-ekkel, ami akkoriban egy teljesen új fényeffektus volt, az oldalfalakon tükrök, halvány félhomály, süppedő fotelek, s Pest leggyönyörűbb bombázói. A lányok félmeztelenül grasszáltak a vendégek között, évődve velük (beülni az ölbe, láb a nyakba, vendég feje a bugyira húzva) a minél több „bugyipénz „érdekében, amelyet ebbe a kis ruhadarabba dugtak a vendégek, még jobban felajzva magukat.

Rendszeres időszakonként sztriptíz volt, vagy leszbi show, ez abban az időben szinte csodával határos volt.

Az emeleten egy pici presszóhelyiség volt 4-5 asztallal, és egy fehér zongora, Pest egyik legjobb bárzongoristájával, Kóródi Ivánnal. Természetesen itt is csinos félmeztelen lányok szolgáltak fel. Néha, hajnaltájt, egy- két alhatatlan, és halhatatlan kártyás vérre menő csatákat vívott (Laczkó Bandi – Horváth Elek), és így szinte non-stop üzemelt.

A vezetője a boltnak P. Berci volt, akit mondhatnék barátomnak is, de csak annyira, hogy velem többet beszélgetett, mint mással, mert a barátnője apjától hordtam a bort az én kocsmámba Gyöngyösről. Ő volt a moncsicsis P., aki Amerikából behozta a bárhová felcsipeszelhető majmot. (annak, aki nem tudná mi a moncsicsi). Ezen rendesen meggazdagodott, és ebből csinálta ezt a csodálatos mulatót.

Piszkosul ment az üzlet, s ennek köszönhette, hogy olyan különleges emberré vált, amilyen még egy nem igen volt akkoriban Pesten, de talán a Világon sem. Ő volt az, aki azt hitte magáról, hogy Magyarország egyik leggazdagabb embere, miközben egy fillérje sem volt.

De hogyan is csapták be, illetve húzták le. (Gyengébbek kedvéért = csalással elvenni a pénzét valakinek)

Akkoriban egyre többen mentették ki a pénzüket külföldi bankszámlára, már többször lehetett nyugatra menni, sőt még adtak azt hiszem évi ötven dollárt is az útra. Persze ez lófütyi volt, de aki ki akart menni, az úgyis vásárolt valahol az alvilágban valutát, s azt csempészte ki.

Teljesen normális volt, hogy ha valakinek volt bankszámlája Bécsben. Legalább is az alvilágban, és a felső tízezer között.

A behálózás tökéletes volt, mint a „Nagy balhé „c. Robert Redford filmben.

Az egyik este többen álltunk a bárpult előtt, mindenki beszélgetett mindenkivel, de a P.Berci mellett egy, az éjszakából ismert jó nevű ügyvéd beszélgetett a haverjával. Úgy csinálták, hogy a titkos, halk beszédet hallja a góré.

Ő amúgy is figyelt mindenre, mert elterjedt, hogy a Rendőrség csak úgy engedélyezte ezt a kéjtanyát, ha közben jelentéseket ír gyanús dolgokról. Ezt nem tudni igaz e volt, vagy sem.

A lényeg, hogy egyszer csak bekapcsolódott a beszélgetésbe, mindenféle hívás nélkül, magától. Hallotta (persze szándékosan!!), és látta, hogy az ügyvédnek átad a haverja ötezer dollárt, azzal a kéréssel, hogy majd tegye be kint a bankba.

Rákérdezett, hogy mennyire frankó a dolog, mert akkor ő is nyitna egy bankszámlát kint Bécsben. Az ügyvéd mondta, hogy teljesen szabályos minden, jó kamat van, nem kell mindig kicsempészni a pénzt, és ha megy ki, csak egy bankkártyát kell vinni, amiről Nyugaton bárhol kivehet pénzt. Berci óvatos volt, és mondta, hogy ő szeretne a számlanyitásra kimenni az ügyvéddel. A viselkedése nyitott könyv volt ezeknek.

Minden úgy történt, ahogy kigondolták.

Az ügyvéd haverjai kivettek egy forgalmas utcai irodát Bécsben, a Mariahilfer strasse egyik mellékutcájában egy hónapra, majd szabályosan átalakították bankká. Cégtábla, pult, számítógép, banki alkalmazottak, minden ahogy kell.

P. úr megérkezett az ügyvéddel, aki - mivel csak ő beszélt németül - lebonyolította a számlanyitást a beépített hölggyel, miközben a külső emberek folyamatosan hívták a „banki” telefonokat, a nagy forgalom bizonyítására. Meg is lepődtek elsőre, hogy a góré milyen nagy összeget mentett ki az országból. A lány átvette a pénzt, adott egy németnyelvű igazolást a betétről, majd mindenki ment a maga útjára.

Innentől kezdve a bizalom meg volt, az ügyvéd hetente vitte ki a valutát, s gyártották a betétekkel növelt bankszámla másolatokat. A P. úr pénzét természetesen a saját hivatalos bankszámlájára tette be. Ez így ment két éven keresztül, s így történhetett meg az a dolog, hogy egy ember irtó gazdagnak képzelte magát, és közben szegény volt, mint a templom egere.

A csalás úgy derült ki, hogy az üzlet annyira ment, hogy a főnök meg akarta venni a szomszédos pincét is. Mivel a forint gyenge volt, úgy döntött, hogy kivesz egy nagyobb összegű valutát forintban Bécsben, s abból veszi meg a pincét.

A valóság, hogy se Bank, se pénz, katartikus volt számára.

Nem tehetett semmit, mert nem jelenthette fel magát, hogy valutát csempészett külföldre, és ezt ellopták tőle, de testalkatánál fogva sem fenyegethetett senkit, mert alacsony, és összesen hatvan kiló volt.

Nem sokkal utána ki is szállt az üzletből, ami - mivel nem ő csinálta, a szokott profi módon - be is zárt hamarosan. A cicik még sokáig ott voltak, de ma már csak a rózsaszínű ablakkereteket láthatják a Wesselényi utcában, közel a Nemzeti Színházhoz.

A mulató bejáratánál a kezdetekben volt egy olyan „kabát lesegítős”, idős portás. Mivel hamar kialakult, hogy a törzsközönség inkább az alvilágból áll össze, egyik törzsvendég haverom, a T.Gyuri beajánlotta magát portásnak. Igazi náci volt, lenyírt hajjal, eszmékkel, karlendítéssel, s napi százszoros „Heil Hitlerrel”. A hibát ott követte el, hogy azt gondolta, ha ez elterjed róla, akkor tartani fognak tőle. Hát erre nem volt ideje.

Egyik este - mivel ő még nem ismerhetett mindenkit az éjszakából -, egy társaságot nem akart beengedni, mert sokan voltak már bent, és kidüllesztett mellel - a vélt erősebb hangján - elküldte őket. Hát ezt nem kellett volna tennie. Úgy szájba verték, hogy öt helyen eltört az állkapcsa, épp, hogy összedrótozták. Gyógyulása után oly messzire futott az éjszakából - rendesen megutáltatták vele -, hogy talán még mindig fut.

Innentől kezdve, már „rendes”, börtönviselt, kiöregedett volt bokszolók teljesítettek portaszolgálatot.

2007,június 24.